Szovjet típusú eljárás?

„Az uniós értelmiség kényelmetlenül érzi magát, amikor az Európai Uniót az egykori Szovjetunióhoz hasonlítják a... – de kik is hasonlítják? Aki ilyesmire merészel vetemedni, akárcsak a gondolatbűn szintjén, az komoly meghurcolással nézhet szembe. A 2004-es Európai Uniós tagságról szóló népszavazáson például bírósági eljárás indult az uniós jelképet a náci horogkereszt és a szovjet vörös csillag mellé helyező plakát »felelőse« ellen. Pedig az uniót elég sokan hasonlították már az egykori Szovjet Birodalomhoz. A legnagyobb vihart eddig Jeremy Hunt, Theresa May korábbi brit kormányfő külügyminisztere kavarta, de hasonlította már a Foreign Policy publicistája is a kettőt egymáshoz. Sőt, maga Soros György sem volt rest azzal példálózni egy évvel ezelőtt, hogy az Európai Unió úgy fest, mint a Szovjetunió 1991-ben, vagyis az összeomlás előtt áll.

Kevesen tudják, hogy az egyik első politikus, aki az európai uniós törekvéseket – az akkori Európai Közösséget – a Szovjetunióhoz hasonlította, nem más volt, mint Margaret Thatcher. Azután akadt még egy tekintély, az egykori szovjet-orosz ellenzéki aktivista, Vlagyimir Bukovszkij, aki az európai uniós törekvések szovjet gyökereiről írt és a hasonlóságokról nyilatkozott.

Ha kissé frivolak lennénk, akkor mondhatnánk, hogy persze van különbség, nincsenek kivégzések, van viszont árubőség, és hát egyelőre még alig-alig akad Lenin- és Marx-szobor, bár a szoboravatás terén már volt, aki jó példával járt elől – nem más, mint Juncker EU bizottsági elnök. Érdekes, hogy miközben az Unió területén megértést láthatunk az újkommunista szélsőbalos nézetekkel szemben, a totalitárius eszmeiséghez és gyakorlathoz való hasonlítás azonban egyelőre még sértésnek számít. Elképesztő hadjárat indult például Deutsch Tamás ellen, amiért a Magyar Nemzetnek adott interjújában az alábbi kérdés-felelet hangzott el:

»Manfred Weber egy hét végi lapinterjúban azzal érvelt, hogy amennyiben az igazságszolgáltatás függetlensége és a média szabadsága is maradéktalanul megvalósul Magyarországon, a kormánynak nincs félnivalója a jogállamisági feltételrendszertől. A hazai ellenzék soraiból is gyakran hangoztatják ezt. Mit gondol, valóban ennyire egyszerű a képlet?

A Gestapo és az ÁVH is ugyanezt mondta: akinek nincs takargatnivalója, annak nincs félnivalója. De nagyon is jól emlékszünk arra, hogy a valóságban önkényes politikai döntések alapján bárkit, bármikor, bármiért meg lehetett büntetni.«

Ha történelmi szemmel nézzük, akkor azt láthatjuk, hogy Deutsch Tamásnak csak félig volt igaza. Nézzük meg, hogyan hasonlította össze a két rezsim működését egy egykori ellenálló, Nyeste Zoltán: »Politikai fogoly voltam az Andrássy út 60-ban 1944 végén is, meg 1948-ban is. Szálasi meg Hitler és Rákosi meg Sztálin alatt is. És meg kell mondjam, a két társaság között nincs különbség. Az ávós nyomozók éppoly kegyetlenek voltak, mint a nácik és nyilasok, és fordítva. De: egy különbség mégis volt. A náci nyomozók azt akarták tudni, amit elkövettem, kínoztak, de tényeket akartak. Az ávósokat nem érdekelte a valóság, nem arra vallattak, amit elkövettél, hanem azért kínoztak, hogy vállald el, amit ők kitaláltak. Egy előre kitalált, megtervezett abszurd bűnt akartak a nyakadba varrni.« Nyestét egyébként a Kommunizmus Fekete Könyvében is idézték: »A kommunisták nem zavartatták magukat a tényekkel. Amikor letartóztattak, pontosan tudták, hogy milyen vallomást fogsz majd aláírni. De te magad még nem tudtad. Nekem fogalmam sem volt, hogy "amerikai kém" leszek.«

A helyzet tehát az, hogy ezek szerint a gestapós hasonlat nem passzolt. Persze a korabeli dokumentumokban bőven akadnak olyan esetek, amikor a nyilasok, és nagy testvéreik, a nácik kitalációkat vertek ki a foglyokból. De nagy vonalakban Nyeste Zoltán ellenállónak igaza lehet. A jelen helyzetre vonatkoztatva ez pedig azt jelenti, hogy a kijelentés második felében Deutsch hasonlata nagyon is helytálló volt. Weber mondatai fenyegetően hangzottak, ezt Magyarországon »házmester-tempónak« is nevezik.

Úgyhogy vajon milyen hasonlatra gondoljon az ember, amikor Magyarország ellen jóformán tíz éve egy különböző formákban felmerülő koncepciós eljárás-sorozat folyik? Szürreális vádak, a magyar álláspont lesöprése, a nyilvánosság tereiben üvöltő hangorkán, a magyar kormány elleni megbélyegző jelzők sulykolása. Sőt, a Magyarország elleni ágenda egyik képviselője még azt is mondta, hogy nem áll szóba »magyarokkal«. A Magyarország elleni vádiratban (Sargentini-jelentés), olyan kitételek álltak, amely akármelyik koncepciós eljárás irataiban elfért volna. Ilyenek például: a »választásokra kedvezőtlen légkörben került sor«, vagy hogy »A kampány heves volt, ám az ellenséges és megfélemlítő kampányretorika korlátozott teret hagyott a lényegi vita számára, és csökkentette a szavazók arra való képességét, hogy tájékozott döntést hozzanak.«”