„Egy felszentelt apáca csakis bigott lehet, ellenben már régen is voltak olyan »felvilágosult« nők, akik – mint mai elvtársaik – csak egy szép életet akartak, ahol szabadon szexelhetnek. A női portál szerzőjének írása tavaly decemberi ugyan, de mivel a közösségi oldalakon a napokban új erőre kapott, a reakció is aktuálissá vált. Az »Apácák, akik szabadon kiélhették testi vágyaikat: a középkori rend Magyarországon is működött« cím nem sok jót sugallt, de mint jóérzésű keresztény, rákkattintottam, hiszen ha rendet akarunk vágni a lápban – a társadalmi felelősségvállalás jegyében –, akkor az efféle »tényfeltárásokkal« bizony szembe kell nézni.
A női portál szerzője mindenekelőtt leszögezi azt a lehetetlen tényt, miszerint a középkorban egy nemesi származású nő vagy férjhez ment, vagy a zárdába. Nos, a magam részéről nem igazán látom, hogy egy olyan korban, amelyben a létfenntartás sokkal nagyobb kihívást jelentett, mint manapság, illetve a politikai játszmákban is sűrűbben hullottak a kobakok, ugyan miért volna olyan nagy baj, ha az ember lánya társat talál magának (érdekből, nem érdekből)… de nem is az a fontos, amit én gondolok, ugyebár.
A szerző megjelöl egy harmadik opciót, furfangos elődeink kiskapus életmegoldását: be kell csatlakozni egy se nem egyházi, se nem világi rendbe – ami egyébként nem is rend, bármennyire is szeretnék annak eladni – vagy inkább közösségbe, így megmenekülnek a szörnyű, szabad létet fenyegető kutyaszorítókból. Ezen a ponton behozzák a képbe a beginákat mint »különleges női mozgalmat« – ami annyira különlegesnek számított, hogy az Anyaszentegyház rövid úton eretnekké is nyilvánította… A katolikusok meg amúgy is korrupt, ingyenélő és kizsákmányoló bagázs volt már akkor is, tehát ha valaki szerintük eretnek, az az ő szemükben csak plusz pont. Az meg, hogy erről a kor legnagyobb teológusai, ragyogó gondolkodói, egyházatyái egy zsinaton döntöttek... hát, az mindegy.”