Riadót fújtak Brüsszelben: rádöbbentek, hogy nagy a baj, és a magyar ötletbe kezdtek el kapaszkodni
Ráébredtek arra, hogy Európa nehezen tart lépést az Egyesült Államokkal és Kínával.
A miniszterelnök alapjaiban tudja befolyásolni a magán- és közviszonyokat.
„Jó, akkor mondom bővebben, mivel szűkszavú kommentárom az ellenzék ismételt összeborulásról sokak igényét nem elégítette ki. Illetve kezdem máshonnan. Ma megjelent Nagy József interjúja Szombathy Pállal az Index rövidéletű főszerkesztőjével. Ebben a régi sajtómotoros – a gyermeteg önmítosz-építésen túl, melynek során egyszerre állítja be magát a NER áldozatának, és jellemzi magát szerénytelenül a magyar újságírás Jürgen Kloppjaként – tesz egy olyan kijelentést, hogy azért vállalta el a főszerkesztőséget, mert a »már három éve kifogástalanul működő alapítványi szisztéma, biztosíték volt arra, hogy a tulajdonos nem szól bele a tartalomba«.
Mondja ezt egy újságíró, úgy, hogy már papíron is 2018 óta bizonyíthatóan a NER volt a lap tulajdonosa – ahogy azt ezerszer megénekeltük. Az alapítvány és az alapító cég egy mozdulattal volt félresöpörhető (ahogy azután be is következett). Ez a bulshit ugyanakkor nem idiotizmus, szimpla képességnélküliség, még csak nem is közönséges hazugság, hanem ürügy, amelyre rá lehet fogni, hogy az ember ne azt csinálja, ami ésszerű és tisztességes (egyben bonyolult és fáradságos), hanem ami sematikus és jövedelmező – egyben pedig úgy tűnjék, hogy van bármiféle releváns szerepe a folyamatokban. (Nem volt).
Nincs ez máshogy az ellenzékkel sem. A valóság, amit amúgy fennhangon hirdetnek, hogy Orbán Viktor hatalma jóval nagyobb egy közönséges kormányfőénél, a kormány és személyesen a miniszterelnök alapjaiban tudja befolyásolni a magán- és közviszonyokat, megváltoztatni a politikai versengés feltételeit. Az ürügy ugyanakkor az, hogy bele van írva az alaptörvénybe, hogy itt választások vannak, tehát a választások majd felülírják a valóságot. Ám már az első pontnál, amelyet az ellenzék ígér, ki is lóg a lóláb. Egyszerre tesznek hitet a jogállam, a jogállamiság visszaállítása mellett, és fogadják meg, hogy véget vetnek a NER-oligarchák világának. Na, most, ez a kettő így egyszerre nem megy. Vagy visszaveszik valamilyen módon a vagyonokat, elveszik a pozíciókat, átrendezik a terepet (és akkor egyértelmű garanciákat kéne adniuk, hogy ez miért kivételes és egyedi alkalom, amúgy meg hiszem, ha látom), vagy a jogállam azokat fogja védeni, akik korábban tulajdont, befolyást, tisztséget szereztek, ahogy ez 1990-ben történt.
Természetesen ahogy az Index is, úgy az ellenzék is túlélhet, felelhet meg olvasói/választói akaratának, csakhogy ez nem formális-jogi garanciákon múlik, hanem olyan erőkön, amelyeknek a NER is ki van szolgáltatva. Ez részint gazdasági helyzet, nemzetközi környezet, de egyes ügyekben a belső elégedetlenség, ügybuzgalom érhet el olyan kritikus szintet, amely előtt a NER-nek is meg kell hajolnia. Ennek a gyülemlő erőnek a meglétét érezték meg az Index egykori munkatársai, amikor úgy döntöttek, hogy kimenekülnek abból a konstrukcióból, amelyet felsőbb alkuk, árulások, pitiáner alakok ügyeskedései hoztak össze. Jobb ez a szituáció mindenkinek. A telexeseknek is, akik ezt e a közösségi felhajtóerőt kihasználva igyekeznek folytatni a korábbiakat, és az új indexeseknek is, akik most már mindenféle szemfényvesztő trükk nélkül tudhatják, hogy ki a tulajuk, és eszerint kísérelhetnek meg mégis valami értékelhetőt előállítani. Majd meglátjuk, melyik kísérlet van kudarcra ítélve.
Van azonban még egy érdekes megjegyzés az interjúban, amelyik szintén rímel az ellenzékre, és amelyik váratlanul számomra megvilágító erővel bírt. Most már tudom, hogy életem során mi az, amit mindenáron szeretnék elkerülni. Az, hogy egy barátom vagy volt barátom azt mondja rám, hogy »rendes ember, de a zebrától nem várható el, hogy oroszlánként viselkedjen«. Hát, nem. De a zebrán át szoktak menni, néha akkor is, ha nem zöld a lámpa.”