Ez nem annyira meglepő, hiszen a légitársaságok két héten belül valószínűleg nem törlik a járatot, már csak úgy törölhetnék, hogy kártérítést kell fizetniük. Két héten túl viszont bármikor megtehetik kártérítés nélkül.
Nem meglepő, így van. A jelenlegi foglalási trendekből nehezen állapítható meg, hogy mi várható tavasszal vagy később. A piackutatások alapján az utasok preferenciáit tekintve az utazási kedv nem csökkent, épp ellenkezőleg. A gond az, hogy az emberek nem utazhatnak a korlátozások miatt. Amint ezek a korlátozások elkezdenek eltűnni vagy enyhülni, azt várjuk, hogy a kereslet robbanásszerűen vissza fog térni. Valószínűleg nem a 2019-es szinten, és azt sem hiszem, hogy minden légitársaság ugyanolyan formában élvezi majd a megnövekedett kereslet előnyeit. A részvényárfolyamokat nézve 2020. január elsején 38 font magasságában voltunk, most 46 font magasságában vagyunk. Ilyen nehéz helyzetben 20 százalékot erősödtünk. Ez annak köszönhető, hogy a befektetői piac egyre inkább a járványhelyzeten túli időperspektívában gondolkozik. Úgy kezdi értékelni a légitársaságokat, hogy a pandémia után kik lesznek a helyzet strukturális nyertesei és vesztesei. Minket a nyertesek közé sorolnak. Azt is mondhatnám, hogy ez alapján majdnem mindegy, mikor fog a piac felfelé indulni, márciusban, áprilisban, májusban vagy csak júniusban.
A hatékonyságban az is megmutatkozik, hogy az utasérdekek kicsit le vannak egyszerűsítve. Azon túlmenően, hogy olcsón is lehet repülni, az utasérdekek nem annyira fontosak.