„A kedden megszavazott kilencedik alaptörvény-módosítás egyetlen stratégiai fontosságú, és ehhez képest méltatlanul kevés figyelmet élvező passzusa (a megelőző cikkelyben megbúvó közpénz-definíció is ezzel nyer értelmet) az Alaptörvény 38. cikkét egészíti ki egy új bekezdéssel: „A közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány létrehozásáról, működéséről, megszüntetéséről, valamint közfeladata ellátásáról sarkalatos törvény rendelkezik”. Ez a kiegészítés a NER mélyállam-építésének kulcsfontosságú eleme.
A jelenség – és indítékai – megértéséhez némi időutazást javasolok.
Bibó István 1947 elején – a kommunista hatalomátvétel és a hidegháború árnyékában – tartott akadémiai székfoglalójában azt vizsgálta, miként nyer új meg új problémákon át örök aktualitást az államhatalmak elválasztásának elve. Bibó már ekkor felhívja a figyelmet egy »nagy korrumpálódási veszélyre«, amit – megfogalmazásában – a bürokrácia, sőt egyre inkább a technokrácia néven jelölhetünk meg. Hivatkozik arra, hogy a korabeli amerikai publicisztikában felbukkan a nagy szervezők, a menedzserek forradalma, akik lassan a tőkésnél fontosabb tényezői lesznek az ipari fejlődésnek, majd rámutat:
Ugyanez megvan a szocialista állam fejlődésében is; a Szovjetunióban is ugyanez a típus a csúcspozíciók birtokosa, csak a Szovjetunió teljesen kikapcsolta a kapitalistát a szervezeti apparátusból.
Belőlük, a »politikai bürokráciából« lesz a Milovan Gyilasz vonatkozó munkájában »új osztálynak« nevezett réteg, a nómenklatúra, amely az államszocializmus bukásánál a posztszocialista térség nómenklatúra-burzsoáziáinak lesz a keltetője, de erről majd később. Bibó látnokian úgy fogalmaz, hogy az elkövetkező idők hatalmi koncentrációjának ez lesz a legnagyobb, a legdemoralizálóbb apparátusa, s az új hatalomkoncentrációnak az arisztokráciája a szakszerűség és képzettség arisztokráciája lesz. A hetvenes évek Magyarországán belőlük alakul ki a késő Kádár-kori technokrácia: ideológiájuk immáron nem a marxizmus-leninizmus, hanem a késő Kádár-kori technokrata tudat. A gazdasági kormányzásban gyakorlatilag a NER bejöveteléig tart az egyeduralmuk, ahogyan ezt Sebők Miklós tavaly megjelent kötete dokumentálja. A felbomló államszocializmus eresztékeiben a késő Kádár-kori technokrata tudat áthatotta a nyolcvanas – és sajnos a kilencvenes – évek közjogi ideáit.”