Isteni és emberi kezekről

Milyen szépek és jelentőségteljesek a kezek, legyenek idősek, fiatalok, férfiak vagy nők kezei!

Nézem, ahogy a könyéken tartott, függőlegesen fölmeredő alkar végén fájdalmas-óvatosan elfordul erre vagy arra a kéz. Mint valami forgó korona, melyet egyetlen áttetsző nagy drágakővé tett az ablakon besütő téli napsugár. Egy másik kéz forgatja lassan, csöndben. A kézgyógytornászé. Párnácskára fektetett kezeket is látok, bajba jutott, de magukra nem hagyott kezeket. Ujjak tanulnak idegen ujjak segítségével kinyúlni, összegöngyölődni, széttárulni, szorosan egymáshoz sorakozni, markolni, öklöt képezni és kibomlani. 

Vannak várakozó percek a Baleseti Központ rehabilitációs kézkezelőjében, amikor végiggondolhatok pár dolgot. Most épp lelki dolgokat.

Azt mondja a Szentírásban Jakab apostol: „Ugyanabból a szájból jő ki áldás és átok. Atyámfiai, nem kéne ennek így lenni!” (Jak3:10) Nem hasonlóan vagyunk a kézzel? Szentséges és szentségtelen dolgokat művel. Épít és rombol. Simogat és üt. Gondoskodik és tékozol. Véd és árt. Néha gyilkol is… Na ez rám biztos nem vonatkozik, hessegetném el, ám ismét beugrik egy ige: „Mikor pedig Galileában jártak, monda nékik Jézus: Az Ember Fia emberek kezébe adatik.” (Máté 17:22)

Hé, ez más kor, más emberek. Tényleg? Feleletként szinte harsog memóriámban egy keresztény ifjúsági dal: „Ott fenn a Kereszten áldó két kezed / bűneimmel én szegeztem fel”.

Rám kerül a sor a tornán. Gyilkolászásra és élvezetre berendezkedő kezem most azt kénytelen élvezni, hogy az ujjak lassanként egy kicsit életre kelnek…

Keserves a gyógyulás menete. Az autóbaleset utáni hónapokban a gyógytornák foglalják el mindennapjaimat. Egyik teremben a kulcscsonttörött vállamat, itt a másikban meg a kezemet rehabilitálják. A kézkezelőben közel ül és közelivé is válik a másik ember. Megindít a fiatal csellista férfi keze és esete. Apjának segített a kertben, és a megcsúszó flexszel egyszer csak belevágott saját ujjába. Índarabok vesztek el némelyik ízből. Hajlanak-e majd azok a fehér, ápolt körmű, kifinomult zenészujjak legalább annyira, hogy a vonót ismét fogni-kezelni tudják? 

Még emlékezetesebb egy nagymama eres, reszkető keze. Úgyszintén csöndes panasza: „Hogy tudok most karácsonyra süteményt dagasztani?” Az angyali gyógytornásznő vigasztalja, hogy süssön valami egyszerűbbet, amit akár fél kézzel is el tud készíteni.

Kapiskálom már, mennyire nem magától értetődő, mennyire szent kiváltság: enni adni az éhezőknek… Pedig de sokszor olvastam a Bibliában, hallottam templomban a jézusi példázatot: „Kicsoda hát a hű és bölcs szolga, akit az ő ura gondviselővé tőn az ő háza népén, hogy a maga idejében adjon azoknak eledelt? Boldog az a szolga, akit az ő ura, mikor haza jő, ily munkában talál.” (Máté24:46) Mély értelmű dolog a táplálás, hát még ha a Messiás lelkiképpen is érti.

A kézgyógytornászok eléggé túlterheltek, különösen a karácsony körüli munkanapokon. Istennek viszont még szabadnapjai sincsenek. Létezik, hogy Isten szünetnap nélkül – tehát szüntelen – törődik velünk?

Márpedig Jézus ezt mondja: „Az én Atyám mind ez idáig munkálkodik, én is munkálkodom.” (János5:17) De szeretem azt a képes megállapítást is, ami az 5Mózes33:27-ben áll: „Hajlék az örökkévaló Isten, alant vannak örökkévaló karjai”. Isteni kar, kéz, isteni munkálkodás, gondviselés. Szép reneszánsz festményeken a csecsemő Jézusnak Mária keblén nyugvó vagy felénk kinyúló dundi kezecskéje. De alighanem legszebb a felnőtt jézusi kéz. Hiszen a karácsonyi születésnapos ígéri jóval később, harminchárom évesen, áldozatra megérten: „Én örök életet adok nékik, és soha örökké el nem vesznek, és senki ki nem ragadja őket az én kezemből.” (János10:28)

Mire alaposan kifárasztott kezemet a gyógytornász szelíden visszanyújtja, jól átlátom a különbséget emberi és isteni kéz között. S átlátom a következőt: akárhány százalékban gyógyuljon is meg a kezem: a megváltást, melyet valaha megragadtam, megmarkoltam, sosem veszíthetem el! Nem a remélhetőleg visszatérő „ökölképezésem”, „marokerőm” miatt.

Hanem mert a Megváltó tart engem mindenestül, egykor átszögezett, hegekkel gyógyult kezében.