A tüdő elvált a májtól

„Elfogadom, hogy lehet a világot a vér és rög, a származás közösségein keresztül látni, hinni, érezni, képviselni. Hosszú hagyománya van ennek a látásmódnak. De lehet látni a világot a teljes emberi nem felől. Ezt sokan önfeladásnak, nemzeti árulásnak tarthatják. Én azok közé tartozom, akiknek fontos a nemzete, nemzetem kulturális, vallási identitása. Valójában nem vagyok világpolgár. Nem hiszem, hogy valaha elmennék innen. Magyar vagyok. Európai. Meg amolyan »egy eleme az emberiségnek«-tudatú polgár. Van-e helye a nemzeti önzésnek? Amennyire van helye a lokálpatriotizmusnak, amennyire van helye annak, hogy jobban kötődünk családtagjainkhoz és jobban vigyázunk rájuk. Ez természetes.

Vitám csak azzal van, ha nem értjük, hogy például itt, Kötcsén, »második« életem helyszínén többre megyünk, ha egy sor dolgot közösen csinálunk meg, és nem tesszük tönkre egymás életét. Itt most, hála Istennek, mintha nem lennének ilyen emberek. Kötcse nem a világ közepe. De mondjuk az Egyesült Államok bizonyos szempontból igen.  A most leköszönő amerikai elnököt olyan bajkeverőnek láttam, amilyennel itt, a faluban sem szeretnénk találkozni. Ezért nem bánom, hogy végre megbukott. És hozzá hasonlónak látok sok, állítólag a saját nemzetéért küzdő hangos politikust, köztük a magyar kormányfőt is.

Szerintem rossz úton járnak. És 2020 azt mutatja, hogy ma többen gondoljak ezt így, mint egy éve. Azért teszek, hogy ez a mentalitás, ezek az emberek ne lehessenek meghatározóak a holnap világában. Harmadszor: A magyar kormányfőt veszélyes politikai figurának gondolom. Olyan embernek, aki egy önpusztító és közveszélyes irányzathoz adta saját nevét, és országa befolyását.Az európai nemzetek önzése, kivagyisága, felsőbbrendűségi tudata európai emberek tízmillióinak életébe került. Mit akarhatnak, és végképp mit érhetnek el azok, akik saját nemzetüket a többiek ellenében akarják naggyá tenni? Nincs vége a nemzetek, kultúrák versengésének.”