A normalitást kell megőriznünk

„A legnagyobb kérdés az, hogy az emberiség megmarad-e a normalitásnál, a világ természetes rendjénél, vagy végleg úgy dönt, hogy az ember racionális képességeinél fogva bármit megtehet, mert képes a természetes rendet saját konstrukcióival felváltani. Ha ezt teszi, akkor fölszámolja minden eddig élt ember körülményeit, az igazság forrását végleg az emberi észbe helyezi, vagyis minden relatívvá válik. A 2020-as Covid–19-járvány arra emlékezteti az embert, hogy határa van az emberi észnek. A tudomány és a technológia majd mindent megold. Ezt gondolta Napóleon is, aki a Grande Armée katonáit a fekete himlő ellen beoltatta, majd az orosz hadjárat során a tífusz megtizedelte a seregét.

A technológia nem mindenható, nem fogja az emberiséget megváltani. Az ész nem arra van, hogy abszolúttá emeljük a státusát, mert az ember egésze teremtett lény, így bármely tulajdonsága, képessége is mástól függ. Az ember nem lehet önmaga oka, ha az lenne, akkor semmilyen baja nem volna – ugyan mi okozna önmagának bármilyen gondot?! Márpedig az ember élete telis-tele van borzalmas bajokkal. Persze képzelni lehet, hogy az anyag önfejlődése eljuthat egy olyan fokra – a tudás értelmében teljes tudásra, társadalmi értelemben a kommunizmus egyenlőségére –, ahol az ember képes a világ és önmaga fölötti uralom teljességére. Ez utópia.

Manapság a normalitás fogalmát annyira igyekeznek a demokratikus véleményformálás szabadságának világában relativizálni, hogy bármit természetesnek akarnak nyilvánítani, amit az ember csak akar vagy el tud képzelni. Ha az ember természeti lény, akkor bármit tesz, az is természetes – szól az érv. Lehet, de a normalitás az ember általános vagy teljes mivoltát veszi figyelembe, azaz például a szexuális irányultság esetében lehetséges sokféle nemi identitást kreál­ni, de a természet eddig még nem jelezte, hogy önmagát föl akarná számolni, vagyis a reprodukciót meg akarná szüntetni.

A dolgok legmélyén a természethez fűződő viszonyunk áll. Ezen alapszik a normalitás elképzelésünk is. A józanság normális, szemben a részegséggel, családban élni normális, megöregedni normális. Akik a normalitást relativizálni akarják legkülönfélébb kisebbségi jogokra hivatkozva, azok azt képzelik, hogy a moralizálás képes legyőzni a természeti törvényekből fakadó kötelessé­geinket. Nem a kisebbségi jogok tagadása mellett érvelek, hanem a kisebbségi igényeknek, követeléseknek a normalitás fogalma alkalmazásával történő mérlegelése mellett. A kérlelhetetlen igazságkeresés itt többet segít, mint a demokráciára való hivatkozás.”