A jobboldali politikusok szívesen öblögetnek az olyan szavakkal, mint „egyház”, „nemzet”, „értékek”, „hazafiság” – miközben ujjal mutogatnak a lengyelség potenciális ellenségeire is.
„Így történt ez alkalommal is. Szónoklatában a templomok védelmére szólított fel Jarosław Kaczyński is, s így beszélt a tüntetésekről: »A Jog és Igazságosság minden tagját, s mindenkit, akik mögöttünk állnak, támogatnak minket, arra szólítok fel, hogy vegyenek részt az egyház védelmében, mindannak a védelmében, amit ma támadás, és korántsem véletlenszerű támadás ért. E támadásokban igen gyakran fedezhetjük fel az előkészítettséget, talán a kiképzést is. E támadás célja az, hogy elpusztítsa Lengyelországot. Hogy olyan erők győzelméhez vezessen, amelyek, ha hatalomra kerülnek, bevégzik a lengyel nemzet történetét.«
Kaczyński provokációszámba menő megnyilvánulása oda vezetett, hogy mind az egyház, mind a Nők Sztrájkjának képviselői, bár az álláspontjukat nem változatták meg, viszonylag gyorsan felismerték: a közvetlen konfrontációjuk semmi jóra nem vezethet. Eközben a jobboldali közeg mintha a hit védelméért vívott háborúra fegyverkezne. Pedig jól tudjuk, a vallásháborúk szerfölött viharosak, és mindig sok ártatlan áldozattal járnak.
A tiltakozások korábban szunnyadó energiákat szabadítottak fel. Olyan csoportok jutottak szóhoz, amelyek eddig nem vettek részt egyenlő jogon a közbeszédben. Ez háború – ez volt a tiltakozó mozgalom egyik első jelszava, annak a nyomatékosítása, hogy a nők ezúttal nem hagyják abba, nem adják fel, és nem ejtenek túszokat sem.
Kisebb-nagyobb háborúkat mindeddig Jarosław Kaczyński szokott meghirdetni – ma a provokációira a nők adták meg a választ, akik háborúra ugyan nem vágynak, de nem is játszadoznak vele. Bár a tiltakozásokat szántszándékkal kényszerítették ki a hatalom birtokosai, a megmozdulások ereje és nagysága váratlanul érte őket. Az nyilvánvaló, hogy a forradalmi hangulatot lehetetlen hosszú hetekig fenntartani, s végképp nem három éven át, a következő választásokig – de ez a forradalom mindenekelőtt a fejekben zajlik, és azt már nem lehet meg nem történtté tenni.
A karneváli hangulat ellenére világos, hogy az, ami a lengyel utcákon történik, nem játék. A kivételesen kreatív jelszavak azt mutatják, hogy új szereplő lépett ki a harcmezőre – fiatal, energikus és ötletekkel teli. És éppen ezt követeli a legerőteljesebben: a jogot az alkotáshoz, az önrendelkezéshez, a saját tudással, célokkal és képzelettel élt, saját élet megtervezéséhez. Az öreg politikusok és moralisták ólomkatonákhoz szokott lovasszázadának ebben a háborúban nincs esélye – és a fiatalos energia és az alkotó invenció hátterén, a szívből jövő kacaj közepette kipukkad a nagy stratéga mítosza is.”
A Tisza-kormány szóvivői kifejtették: „Ha Magyar Péter kommentel a Facebookon, akkor az a miniszterelnök kommentje”.
Még bőven van mit tanulnia, ha valóban sikeres miniszterelnök akar lenni.
Amikor jobbos újságírók mentek Orbánnal, akkor szánalmas, elfogult talpnyalók nyalták fényesre a miniszterelnök sejhaját.
Az Ansage cikke szerint kulcsszerepet kapott a folyamatban Donald Tusk miniszterelnök, külügyminisztere Radoslav Sikorski, valamint a varsói székhelyű VSquare nemzetközi oknyomozó portál hálózata is.
Kínos jelenetekről, túlzó politikai szimbólumokról és infantilis gesztusokról írt a lengyel sajtó.
A magyar kormányfő beszélt a V4-ek jövőjéről, az ukrajnai háborúról és az európai biztonságról.
Csak a szerencsének köszönhető, hogy nem volt még ártatlan áldozata a bűnbandák egyre gátlástalanabb háborújának a német fővárosban.
„Kérem fogadják el őszinte bocsánatkérésemet” – írta a színésznő.
