Mit kezdjen a baloldal a szovjet örökséggel?

„A létező baloldalt sajnos egyszerre fogja vissza az elmúlt évtizedek neoliberalizmusának ballasztja (Giddens, Blair, Schröder, Clinton, Mitterand, Gyurcsány, és a Harmadik Út), illetve az azt megelőző szovjet rendszeré. Képes volt két egészen eltérő káros és elnyomó örökséget a nyakába venni. Ez sajnos a tapasztalatok szerint generációkra bénította meg a demokratikus baloldalt.

Mindezekből az is következik, hogy a baloldal nem vállalhatja fel a szovjet rendszert, még annak előnyösebb vonásait kimazsolázva sem. Ezt a mazsolázást a szélesebb közvélemény nem fogja elfogadni. A jövő baloldala csakis a nyugati szociális demokrácia kiteljesedéseként jöhet létre (ahogy azt Bernie, Vfak, Ardern, stb. helyesen hangoztatják), amely képes volt összeegyeztetni az igazságosságot a szabadsággal, és legmesszebb jutott a baloldali gondolatok gyakorlatba ültetésében. A szovjet örökség folytathatatlan, még annak enyhébb, kádárista változata esetében is. Azaz a jövő baloldala csakis antikommunista lehet.

Érzésem szerint ugyanis a kommunizmus kifejezést is be kell áldozni. Az ugyanis olyan szinten vált a szovjet rendszer szinonimájává, hogy menthetetlen. Szofisztikált elemzés kimutathatja ugyan, hogy a rendszer ténylegesen developmentista államkapitalizmus volt. Ez a finomság azonban megmarad az értelmiségi diskurzus kincse, nem fog fordulatot eredményezni a szélesebb nyilvánosságban.

De nincs is erre szükség. A szociális demokrácia, a gazdasági demokrácia ideálja folytatható. Az elért szociáldemokrata vívmányok az újraelosztás és az erős szakszervezeti jogosítványok. Semmi okunk azt gondolni, hogy ne lehetne mindezt tovább vinni olyan irányokba, mint a feltétel nélküli alapjövedelem, a szövetkezeti vagy közösségi (commons, lásd Ostrom) tulajdon, a monetáris finanszírozás, illetve a nemnövekedés. A jövő baloldali programjának elemei összeálltak.  A múltba nézés semmi más, mint üres eszképista póz.”