Magyarország júdásai

„Az embernek tényleg vigyáznia kell, hogy mikor és hogyan használ bizonyos jelzőket ellenzéki viselkedési formákra, hiszen ugyanaz a veszély fenyegeti a jobboldali publicistát, mint a balos politikusokat: ha azonnal és izomból a plafonig rúgjuk a labdát, akkor a későbbiekre már nem maradnak jelzők, és könnyen lapossá, önmagunkat ismétlővé válhatunk. No, ettől most nem kell félni: az ellenzék teljesen nyilvánvaló módon fogalmaz meg hazaáruló üzeneteket, és könyörög a nyugatnak – pár évtizede még megtette a Szovjetunió is –, hogy mentse meg őket. Szinte látjuk, ahogy hanyatt vágják magukat, szabaddá téve hasukat, mint egy behódoló kutya.

Valahogy így viselkedhetett 1956-ban Kádár Moszkvában, nem igaz? Amíg idehaza zajlott a forradalom, és egy rövid időre talán mindenki elhitte, hogy most majd valami szebb, emberibb, igazságosabb jöhet – addig a magyar nép egyik legnagyobb árulója már az elvtársak előtt hajbókolt, bizonygatva, hogy mennyire lehet számítani rá. Ami Kádár volt 1956 Szovjetuniójában, ugyanazok a magyarországi ellenzék azon tagjai is, akik nemrég egy közös állásfoglalást jelentettek meg a Die Weltben. Jegyezzük meg ezeket a neveket, hogy a későbbiekben majd könnyedén felidézhessük, kik voltak a modern kor legsötétebb Hegedűs hadnagyai: Dobrev Klára, Gyöngyösi Márton, Ara-Kovács Attila, Molnár Csaba, Rónai Sándor és Ujhelyi István.”