Kedves Lukácsi Katalin!

„Megértem, hogy sok indulat és érzés kavarog Önben a lengyel eseményekkel kapcsolatban. Átérzem, hiszen jelenleg Varsóban élek, és a tüntetések és az ezzel járó megnyilvánulások a mindennapjaim részei. Engem rendkívül megsebez az, hogy úgy beszél a magzati életről, mint aminek a megvédése szinte egyenesen bűn az emberiséggel szemben. Valóban a tűzzel játszik az, aki az Örökkévaló türelmét kihívja, különösen ha az egyik gyermeke azok a kis életek ellen szólal fel, amelyeket Ő alkotott és formált meg.Terroristának hívni azokat, akik minden erejükkel felszólalnak azokért, akik nem tudnak felszólalni magukért pedig úgy vélem, rendkívül türelempróbáló lehet Neki.

Mi, akik a #köszianyu kampányt csináljuk, senkit nem vádolunk semmivel, egész egyszerűen hálásak vagyunk az életünkért, hogy az édesanyánk igent mondott ránk. Ezzel szemben viszont Ön vádaskodik, azt állítja, hogy mi gonoszsággal vádolunk meg bárkit is. Ezt nem tudom hogyan tudta levenni a kampányunkból. Mint hívő, aki Varsóban él és a mindennapjai része a tüntetések, rongálások, magzatgyalázó posztok és képek, jól megfontolom, hogyan nyilatkozom: a #köszianyu kampánnyal a gyűlöletre szeretettel reagáltunk. Az élet elutasítása helyett az életért való hálára hívjuk fel a figyelmet. Többszáz lengyel fejezte ki háláját kampányunkért.

A tüntetésen fültanúja voltam annak, ahogy az abortuszt dicsőítik, és elmesélik, hogy mennyire gyönyörű (!) volt az abortuszukat átélni. Ha Ön velük ért egyet, hát legyen...Tehát végezetül csak annyit szeretnék mondani, hogy hogyha esetleg a valódi szeretet, elfogadás és a legkisebbekért való támogatásba fektetné az energiáját ahelyett, hogy ócsárolja azokat, akik ezt teszik, talán többet tehetne Isten országáért.”