Ismét elhintették a hitetlenség magvát

2020. november 21. 15:27

Eszerint az egyház is valamiféle emberi kreálmány csupán, semmi több, Isten és a szent nem létezik, a bűn pedig relatív.

2020. november 21. 15:27
Gável András
Vasarnap.hu

„Érthető, hogy a lengyelországi életvédőket támadó abortuszpártiak célpontja Szent II. János Pál pápa szobra, amelyet előszeretettel gúnyolnak és öntenek le festékkel. Ha pedig ezzel nem érik el kívánt céljukat, hát központilag szervezett lejárató kampányt indítanak el a személye ellen – mindezt alávaló gyávasággal, azt követelve, hogy az »elhamarkodott szentté avatást« vonja vissza az egyház…

Természetesen a pálya széléről bekiabálók ügyesen kitervelt kommunikációs stratégia mentén dobták le a Szentatya elleni bombát – a pápaság egyik kiemelkedő, de még időben közeli pontját (is) degradálva ezzel, rombolva az egyház még meglévő, Istenben gyökerező tekintélyét és szentségét is.

A próbálkozás azonban, a korábbi merénylethez hasonlóan, ezúttal is csak próbálkozás maradt. Kiderült, hogy az a szennyes vád, amellyel II. János Pál pápa szent életének emlékét akarták eltorzítani, hamis, alaptalan, minden igazságot nélkülöző koholmány. Egyet viszont megint elértek az elkövetők. Mindenhez, amely Isten szentségét jelenítheti meg a világban, kétkedéssel, megfelelő óvatossággal és fenntartással közelítünk majd – már aki…

Ismét elhintették a hitetlenség magvát, amely azt a gyilkos elképzelést rejti magában, hogy végső soron az egyház is valamiféle emberi kreálmány csupán, semmi több, Isten és a szent nem létezik, a bűn pedig relatív – de azért humánusak és jók még lehetünk az embertársainkkal…”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
syphax
2020. november 22. 03:14
Az EGYHÁZTAN--azaz EKKLEZIOLÓGIA--TEOLÓGIAI TUDOMÁNYÁG(!!!), MELY AZ EGYHÁZ "HOGYANJÁVAL, PONTOS DEFINICIÓJÁVAL, MIKÉNTISÉGÉVEL, az Egyház létének TARTALMI KÉRDÉSEIVEL" FOGLALKOZIK. Akik nem ismerik ezt a tudományágat--sőt, gyaníthatóan azt sem tudják, hogy ilyen tudományág egyáltalában létezik-- azok persze könnyedén beszélnek mindenfélét. Mint ahogyan ez-mindez más tudományágak nem ismeretének, ismeret-HIÁNYÁNAK(!) esetében is pontosan ugyanigy áll fönn!
annamanna
2020. november 22. 02:39
"Mi most a világ vallása? ... Minden derűs és vidám. A vallás kellemes és könnyű,. a jóakarat a fő erény,. az intolerancia, a bigottság, a túlzott lelkesedés a fő bűnök. Az önmegtartóztatás képtelenség - már az állhatatosságot is barátságtalan, gyanakvó szemmel nézik. ... Vajon nem arról van tehát szó, hogy a Sátán úgy akarja meghamisítani az Igazságot, hogy azt, ami nem több, mint az emberi szív természetes késztetése az adott körülmények között, szépen megformálja és felcicomázza? Ez a tanítás csak részben evangéliumi, valójában azonban a világ elvére épül, mégis az evangéliumnak hazudja magát, holott annak meghatározó elemével, az önmegtartóztatással teljesen szakít. Úgy gondolja, elég, ha az ember jóakaratú, udvarias, őszinte, feddhetetlenül viselkedik, tapintatos, - az igaz istenfélelemnek, az Isten tiszteletéért való buzgólkodásnak, a bűn iránti mély gyűlöletnek azonban híján van, nem retten meg a bűnösök láttán, nem méltatlankodik az eretnekek istenkáromlásain, és együttérzést sem váltanak ki belőle, nem ragaszkodik féltékenyen hitünk igazságaihoz, hidegen hagyja, milyen eszközökkel érjük el céljainkat feltéve, hogy jó célokról van szó, nem hűséges a szent apostoli Egyházhoz, amelyről az apostoli hitvallás beszél, nincs érzéke a vallás tekintélyéhez mint ami nem az emberi elme találmánya, egyszóval: komolytalan, és ezért se nem meleg, se nem hideg, hanem - a Szentírás szavaival - langyos." https://katolikus.ma/egy-kokemeny-tradicionalista-egyhazfi-athanasius-schneider-puspok/
Barna_Public
2020. november 21. 20:32
a hitetlenség csak egy hívő nézőpontjából jelent értéknéküliséget, és a hit, meg a vallási elvek a természetes gonoszsággal összeépülve iszonyatosan gusztustalan képmutatásban tudnak megnyilvánulni ezt az egyébként komoly esztétikai kivánnivalókat maga után hagyó Trónok harca gyönyörűen bemutatja (kb. "a császárság és a pápaság harca" asszem 4-ik vagy 5-ik évad), hogy hogyan működik egy egyház, kifelé a kenetes bölcsességek, bonyolult szövegek, sztorik, rítusok, és persze mindez verőlegényekkel, tömlöcökkel, kínzási módszerekkel, egyszóval megfélemlítéssel megtámogatva sikeres vallási szervezetek egyben bűnszövetkezetek is (l. a Vatikán pénzügyei, és itt a mohamedán egyházakat meg sem kell említeni, annyira nyilvánvaló, vagy a jelenkori Izrael megalapítása, ami mögött szintén vallási megfontolások is voltak) és persze szeretnénk valami tökéleteset érzékelni az univerzumban, meg ott van a kínzó probléma, hogy kiszolgáltatottak vagyunk, sérülékenyek, halandók, meg kellene valami motiváció is, amit szeretteikért nem tesznek meg az emberek, azt ilyen megy olyan vallások isteneiért, parancsai alapján megteszik, még fel is áldozzák magukat, etc. én csak arra kérnék minden hívőt, hogy gondoljon abba bele, hogy az európai fehér hátterű emberek vagy 80%-ának ez fantázia, hogy Isten, meg Mózes, a Vörös-tenger, Noé bárkája, Ábrahám, Jézus feltámadása, meg a szertartások értelme, mert nem "tapasztalják" mindezt, és hogy mégis békésen együtt kellene élni, gyűlölet nélkül, és közösen megőrizni "keresztény" értékeket és buzdítanám őket arra is, hogy használják fel ezt a fantasztikus élettapasztalatot önreflexióra, amit most egy másik vallás erőszakos megjelenése és térhódítása jelent az európai térben (is), mert ahogyan egy hívő keresztény hamis fantáziálásnak tartja, és mellesleg gonosz, aljas és gyáva (bár nem minden értelemben) cselekedetnek, ha egy öngyilkos terrorista vagy negyven huri reményében felrobbantja magát egy metropolis zsúfolt terében, ugyanúgy nem érzi realitásnak a keresztény látomást egy elvilágiasodott ember egy "mélyen" hívő keresztény egy elvilágiasodott európaiban az ő alapvető "realitásának" a tagadóját látja (ahogy ezt egy tévés személyiség megfogalmazat tömören, "Isten márpedig van", és ez az istentagadás leértékelése is a "szakrálisnak", ami bűn (min. kevélység, nihilizmus etc.), és valószínűleg úgy érzi, hogy a muszlimoknak van igazuk, min. adóztatni kellene az istenteleneket, de inkább a fejüket venni, egy "felvilágosodott" személy pedig a következőt látja: ha ezek mögött a hiedelmek mögött (Mózes, kőtáblák, paradicsom etc.) nem volna intézményes hatalom, és csak valakinek az elszigetelt fantáziája lenne, az az elmekórtan területére tartozna ez a kommunikációs alapszituáció, hát nem valami ígéretes kezdetnek a fentiek miatt inkább az értékekről kellene beszélgetnünk - egymás minősítése nélkül, mert az csak háborúhoz vezet, és itt lényegesen könyebb a dolga az "ateistának", őt nem köti "hűség" egy olyan szakrális "realitáshoz", aminek el nem fogadóit min. meg kell győzni annak valóságosságáról, vagy ha ez reménytelen, legalább megalázni azzal, hogy rákényszerítjük, tegyen úgy, mintha ő is látná a nem láthatót, lásd még az említett Trónok harcát) mennyi minimálbér nem megalázó egy emberi haszonállat számára, milyen élet jár egy nem emberi haszonállatnak, ingyenes legyen-e a felső oktatás, egy választott kormányzat minket szolgál vagy ez fordítva van, kinek van beleszólása, ha valaki az eutanáziát választja, mennyi szabadság és mennyi kzösségi/militáns szellem (illiberalizmus) kell, ha meg akarjuk őrizni a hazát, egyáltalán hányan vagyunk, akik ebben érdekeltek, a haza szolgál minket vagy az állam szolgái vagyunk, és hasonlók, az európaiság klerikális, fundamentalista stílusú kereszténységet jelent-e, ami az iszlám görbetükre, vagy európaiak alapvető karaktere lett felvilágosodottság ---- Jézus tanításai egy olyan antropológiát és társadalomtant képviselnek, olyan értékeket, amik mélyen beépültek a mindennapi életünkbe, egy szekuláris európai is Jézus "követője", mégha indifferens is az egyházzal, ilyenekre gondolok, mi nem csonkítjuk meg a gyerekeket, mint a vallásos zsidók és a muszlimok, a házasság szabad döntésen alapul, még a vallásos keresztény sem emelgeti a hátsóját az Istennek, ami egy nagyon lényeges mozzanat mindazoknak, aki értik valamelyest a főemlösök viselkedéstanát, itt a rabszolgaság ellen társadalmi mozgalom volt, a nőket pedig nem zárták ki olyan mértékben a társadalmi életből, mint a mási két "Ábrahám vallás" teszi, az emberáldozat nem elfogadott...
Rasdi
2020. november 21. 19:16
Előre bocsátom, hogy "eretnek" vagyok. Eretnekségem még azokból az időkből származik, amikor egyházi gimnáziumban hittan keretében "hit védelmet", azomn belül is "istenbizonyítást" tanítottak. (Életemben akkor kerültem legközelebb az ateizmushoz/materializmushoz. Szerencsémre utána egyetemeken tanítottak nekem "tudományos materializmust", így Isten létébe vetett hitem visszatért.) Ezen előrebocsátás után véleményem szerint maga az Egyház emberi szervezet, amelyik folyamatosan alakult ki, és évszázadok alapján nyerte el a maga formáját. Nem isteni eredetű, az az eredet legfeljebb a tanítások magjára vonatkozik. De annak is csak a magjára, hisz az évszázadok során a zsinatok, meg az egyházatyák, és amint tanultuk a hittanórák legelején az un. "szent hagyomány" is sokat adott hozzá. A hagyomány pedig mindig a kor embereinek emlékeinek alapján alakul, formálódik, tisztul és deformálódik. De attól, hogy az egyház emberi szervezet, isten még létezhet, és szerintem létezik is (Ez persze HIT kérdése, és ugyanúgy nem bizonyítható, mint az ellentettje sem. A vallások ennyivel őszintébbek, mert HIT-ről beszélnek, míg az istentagadók gyakran TUDNI vélik Isten nem létét.) A "szent" pedig definíció kérdése, és létezésük ugyancsak HIT kérdése. Mert az Egyház által szentnek minősített, "szentté avatott" elhúnytak (esetleg egy-két az első századokból származókat kivéve) léteztek. Létező személyek voltak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!