Az Időrabló mindent lát

„1977 van. Semjén Zsolt barátomnál vagyunk, a Keleti Károly utcában, lakásuk kisszobájában. Zsolt még vacakol a Tesla lemezjátszóval, van valami kis fityegő súly rajta, azt igazgatja, én szorongatom az albumot, és majd megőrülök, hogy mit piszmog annyit.

Végre elkészül minden, és előkerül a lemez. Az új Omega-album, az Időrabló. Feltesszük, a tű leereszkedik, kicsi, semmivel sem összetéveszthető sercegés, és az első hangok…

»Ázott köpenyét kölcsönadta rám az ég.

Ronggyá nyűtt cipőm, amíg bírta, vitt feléd.

Éjszakák sűrűjén vágtam át,

A fényes izzó nap tüzét arcomon hordtam szét.«

Eltelik az idő, vége a lemeznek, azonnal feltesszük újra, alkonyatra már tudom kívülről a felét. Most, 43 év elteltével pedig még mindig tudom az egészet.

Pink Floyd és Omega. Ezeken nőttem fel. Mondták akkoriban sokan, az Omega a Floydot utánozza. Ha úgy volt, az sem volt baj. Az Időrabló pedig mérföldkő volt mindenképpen.

Minden házibuli minden hajnala, s annak így kellett lennie. Betűzgettük a Floyd-lemezek szövegkönyveit, így tanultunk angolul. Jött a hajnal, összebújtunk, és felhangzott, amin tudtunk sírni…”