Trump sikeres, a baloldal gyűlölködik

A Mandiner körkérdést intézett amerikai és hazai szakértők felé: hogyan értékelik Trump négyéves elnökségét, mi szerintük Trump öröksége? Válaszadóink – melyek közül többen a csütörtökön Trump-összeállítással jelentkező hetilapszámunkban is megszólalnak – között van Anthony Esolen is

Az amerikai katolikus író, gondolkodó, professzor írását az alábbiakban olvashatják!

***

Ha nem tört volna ki a koronavírus-járvány, Donald Trump könnyedén nyerné az elnökválasztást. 1900 óta az amerikaiak mindig újraküldték választott elnökeiket a Fehér Házba, kivéve a gazdasági válságot (Hoover, 1932), egy erős harmadik jelölt fellépését (Taft, 1912; Bush, 1992) vagy mindkettőt (Carter, 1980). 

A járvány kitörése előtt az amerikai gazdaság magabiztosan dübörgött. A 2016-os elnökválasztás óta a tőzsdepiacok 65 százalékkal (a Dow Jones szerint), 90 százalékkal (a Nasdaq szerint) vagy épp 100 százalékkal (a Standard and Poor's szerint) növekedtek.

A hispánok és afroamerikaiak körében a legalacsonyabb volt a munkanélküliség azóta, hogy a kormányzat statisztikákat vezet erről. Az ipar elkezdett visszatérni oda, amit rozsdaövezetnek hívunk, a keleti és közép-nyugati államokba, amelyek egyszer a világ vezető acéltermelő vidékei voltak, és mindenben elsők voltak, ami fémből készül, például az autógyártásban. Mindez annak volt köszönhető, hogy Trump újragondolta a Kínával való kereskedelmet. A „szabad”, de csalásokkal teli kereskedelemmel való leszámolás nem populista opportunizmus volt Trump részéről. Már vagy harminc éve, hogy folyamatosan kritizálja azokat a kereskedelmi megállapodásokat, amelyek hátrányos helyzetbe hozzák Amerikát. Az adócsökkentés, amit keresztül nyomott a kongresszuson 2017-ben, leegyszerűsítette az adózást háztartások milliói számára (beleértve a sajátomat is), és

Úgyszintén lazította a szövetségi szabályozás terhét, így most városok és kisvárosok saját maguk gyorsabban és gazdaságosabban tudják renoválni az útjaikat és a régi épületeiket. Ezek figyelembe méltó eredmények egy olyasvalaki részéről, akit a kritikusai „idiótának” tartanak.

A közel-keleti amerikai külpolitika az utóbbi időben egyik baklövés volt a másik után, mióta Carter elnök és a CIA engedélyezte a mullahoknak Iránban, hogy megpuccsolják a nyugatbarát sahot és családját. Donald Trump mindig szkeptikus volt az olyan katonai vállalkozásokkal szemben, amelyeknek nincs világos és egyértelmű célja. Nem hallgatott a katonai és diplomáciai karrieristák önérdekkövető tanácsaira, és lassan, talán túl lassan is, hazahozta az amerikai katonákat a Közel-Keletről. Eközben Amerika izraeli nagykövetségét Jeruzsálembe helyezte, amivel lehetőséget adott a fegyverszünetet preferáló arab államoknak arra, hogy megállapodjanak egymással, elszigetelve a palesztinokat és Iránt, valamint hallgatólagosan így védelmezve a szíriai keresztényeket. Hol van eközben a háborúellenes baloldal?

a kvéker Herbert Hoover óta. De senki még csak oda se bagózik.

Régóta tartott az a jogi, kulturális és humanitárius krízis, amit az illegális bevándorlás okozott – főleg Amerika déli határainál. Ahelyett, hogy érvényt szerzett volna a törvénynek, amit az emberek képviselői elfogadtak a kongresszusban, az Obama-kormány inkább félrenézett, miközben emberek milliói jöttek át a határon útlevél és vízum nélkül. Ezek az emberek olcsó munkaerőt jelentenek a nagy farmoknak és építővállalatoknak, és illegális szavazatokat jelentenek a demokraták számára. Az emberek átjönnek, hogy az „asztal alatt” dolgoznak, ahogy mi mondani szoktuk, nem fizetve adót, elfogadva az alacsony fizetéseket, azzal a szándékkal, hogy spóroljanak vagy hazaküldjék a pénzt a családjuknak. Hogy ezt hagytuk, az nem csak nyilvánvaló jogsértés volt, hanem egyben szélsőségesen felelőtlen dolog is, amit sem szíves vendéglátásnak, sem könyörületnek nem nevezhetünk. És mindez egyszerre okozott problémát az Egyesült Államoknak és Mexikónak. 

Trump elnök úr hisz abban, amit egykoron a baloldaliak magától értetődőnek tartottak: hogy a kétkezi munkásokból adódó túlkínálat lenyomja a béreiket. Valójában maguk a szakszervezetek az előző 130 évben mindig azon voltak, hogy nehezebbé tegyék a fiataloknak a piacra való belépést: nem azért, mert a vezetőik nem szerették a fiatalokat, hanem mert nem akarták, hogy a munkaerő-kínálat meghaladja a keresletet. Mégis el akarják velünk hitetni, hogy a Mexikóból (és Mexikón keresztül) érkező munkás kivételes esetében a közgazdaság törvényei fel vannak függesztve. Trump elnök nem fogadja el ezt. Kormánya a bevándorlás árvízéből patakot csinált:

Sokan mondják, hogy Trump gyűlöletet kelt és megosztottságot hozott. Azonban a gyűlölet és megosztottság már régóta velünk van. A szelíd modorú liberálist, George W. Busht utálták, amiért úgymond „Hitlerként” viselkedett, és amiért amerikaiakat küldött a Közel-Keletre háborúzni, hogy az olajiparban dolgozó barátai bankszámláját felhizlalja. Az egyetemi campusokon és a nagyvállalatokban a konzervatívok régóta jobbnak látják, ha nem nyitják ki a szájukat, amikor politikáról van szó, ha nem akarnak bosszú áldozatai lenni. Nem Trump és támogatói azok, akik szobrokat döntenek, templomokat rongálnak meg és épületeket gyújtanak fel.  

A baloldal különösen is gyűlöli a katolikusokat és már keresztényeket, amiért azok azt vallják, ami nem sokkal ezelőtt még közmegegyezés volt a szexualitással, házassággal és a gyermekneveléssel kapcsolatosan. Obama elnöksége alatt a Szegények Kisnővéreinek rendjét szövetségi bíróság elé citálták, amiért elutasították, hogy az alkalmazottaiknak fizetendő egészségbiztosítás magába foglalja az abortuszt és az abortusztablettát. Még mindig nincs vége ezeknek a pereknek. Obama idején rengeteg vállalkozást rángattak bíróság elé, amiért nem akartak részt venni a homoszexuális kapcsolatok ünneplésében. A baloldal minden erejével azon van, hogy átnyomják a törvényhozáson az Equality Act-et (Egyenlőségi Törvény), ami még a magánvállalkozásokat, iskolákat, kórházakat, sportegyesületeket és egyházakat is kötelezné, hogy fogadják el a homoszexuális élettársi kapcsolatokat és engedélyezzék a „transznemű” embereknek, hogy azt a mosdót, fürdőt, öltözőt használják, amelyiket csak akarják. Ez 

Ez a rombolás pedig a baloldal szerint nem pusztán szükséges rossz volna – azt ugyanis a baloldal a legkomolyabban gondolja és a legmohóbban kívánja.

Trump, aki nem érti ennek az önellentmondásosságát, régimódi liberális. Azaz nem akarja, hogy a vallásos egyéneknek és egyházaiknak meg kelljen szegniük lelkiismeretüket és hitük tanítását. Ezért olyan jogászokat nevezett ki, akik elkötelezettek a vallásszabadság iránt. Emellett, akárhogyan is gondolkodik személyesen, olyan bírákat nevezett ki, akik szerint az embriók méhen belüli lemészárlását nem védi az amerikai alkotmány.   

A magyarokat talán érdekli, hogy az amerikai baloldal általában úgy ábrázolja őket, mint sötétségben élő, visszamaradott, a bölcs brüsszeli kormányzóktól veszélyesen elszigetelődött nép; és persze a lengyelek ugyanilyen rosszak. Életem nagy részében az amerikai baloldal vállat vonva elfogadta az olyan diktatúrákat, mint a Szovjetunió vagy a vörös Kína. De most, amikor a közép-európai országok nem kommunisták, és amikor úgy tűnik, hogy a keresztény hit talán szép lassan regenerálódni kezd arrafelé, hirtelen megvetéssel és félelemmel tekintenek a régióra. Ők, akik nem voltak képesek bármi rosszat mondani Maóról, képtelenek bármi jót mondani Orbán Viktorról. 

Trumpot azért is kritizálni fogják, amiért nem „egyesítette” az embereket. De nem is tudja egyesíteni őket – erre ugyanis senki sem képes. Már nem Egyesült Államok vagyunk. Az emberek fentről, és nem lentről egyesíthetőek. Nincs egység akkor, ha nincs közös és transzcendens hit. A Szovjetunió soha nem volt „szovjet”. Az egysége csak látszat volt. A vallásos hittől a szkepticizmuson át a kereszténység nyílt megvetéséig jutó

– és ahogy a városaink mutatják, a gyűlölet élvezete hamar elmúlik, csak romokat és sértettséget hagy maga után. Ha lenne közös hitünk, ha olyan közös szent szövegekhez tudnánk fordulni, mint a Biblia, vagy ha lenne még olyan közös kultúránk, amit Herman Melville, Ralph Waldo Emerson és Mark Twain írásaiban találunk, akkor nyugodt és komoly beszélgetéseket folytathatnánk a problémáinkról. De ez ma lehetetlen. Úgy vélem, a magyar iskolákban a gyerekeket a magyar irodalom, zene, művészet és a magyar múlt hőseinek tiszteletére nevelik. Ma Amerikában semmi ilyesmit nem csinálunk. A gyermekeinket arra tanítják, hogy gyűlöljék és utasítsák el az örökségüket, és vessék meg a múlt hőseit.

Semmi nem egyesít minket. Darabokra hullottunk szét. Donald Trump talán kiharcolt nekünk egy kis teret ahhoz, hogy a kultúra romjai alól elkezdjük újjáépíteni az amerikai nemzetet.

***

Anthony M. Esolen a reneszánsz irodalom professzora. Tanított a Furman Egyetemen és a Rhode Island-i Providence College-ban. 2017 óta a Thomas More College of Liberal Arts, 2019 óta a Magdalen College professzora. Közismert író, fordító és kommentátor. Többek közt Dante Isteni színjátékának fordítója. Számos lap publicistája és összesen tíz kötet szerzője, köztük található a The Politically Incorrect Guide to Western Civilization (Politikailag inkorrekt bevezetés a nyugati civilizációba). Utolsó kötete 2017-ben jelent meg Out of Ashes – Rebuilding American Culture címmel (Az amerikai kultúra újjáépítése). 2018 nyarán utóbbi kapcsán készítettünk vele interjút Európa egy halott múzeum címmel. Jelen cikkét a Mandiner felkérésére írta.