Meseország mindenkié, avagy a megosztottság mindenkié

„Az embereket manapság két nagy csoportra lehet osztani: azokra, akik, mindent két csoportra osztanak és azokra, akik nem. Ez persze egy vicc, de van annak alapja, hogy sokan szeretik két csoportba osztani az embereket. Az egyik csoportot én úgy azonosítom, hogy ők azok, akik épp a szabadságra, elfogadásra, toleranciára hivatkozva tépnek szét minden megmaradt kerítéselemet, míg a másik csoport a régi sövény helyett vasbeton falakat húz szögesdróttal, persze ők is a bent maradók szabadságára hivatkozva. Ez a látszólag két ellentétes ideológiájú csoport egy élő dinamizmus, hullámzik, lüktet, hol egyik dagad nagyobbra, hol a másik, de végső soron pont ugyanazt csinálja: megadja a választás lehetőségét és elhiteti, hogy ez a szabadság.

Szabadon választhatsz két szék közül, úgyis egészen biztosan a földre fogsz esni.
Hiszen a fenti példából kiindulva, mindegy, hogy teljesen elbontjuk a szabadság határait vagy acélrácsokból építjük meg, rabság lesz a vége.

2020-at írunk, így két kettessel. Két véglet között raboskodik a szabadság. Hol a kétségbeesettek csoportja nagyobb, hol a kételkedőké. Vagy ide tartozol, vagy oda. De ki marad egész-séges egy megosztott világban? Nem leegyszerűsíteni szeretném a dolgot, hanem egészében látni. A körúton nem mindegy, hogy jobbra vagy balra mész? Ha nem találsz a színházban számodra élvezhető és értékes darabot, nem mindegy, hogy ki rendezi? Ha tények helyett híreket találsz a lapokban, nem mindegy, hogy melyik lobbista íratja? Hány évszázada ismeri mindenki: Divide et impera (Oszd meg és uralkodj)! És ma is, tényleg még ma is belemegyünk a játékba?”