„Az alattvalók persze hordanak össze hetet-havat. Mért van az, kérdezik, hogy apostoli kormányzatunk állást foglalt az azeri–örmény konfliktusban, amelyhez amúgy semmi köze, és ha már letette a garast, mért oda tette, ahová. A kérdés persze álnaiv. Örményország két évvel ezelőtt a demokrácia felé vezető útra lépett, azóta is azon halad, lassan, óvatosan és botladozva ugyan, ám ez már bőven elég ahhoz, hogy kormányzó urunk rosszallását kiérdemelje. Azerbajdzsánnal ellenben gond egy szál se, rendes, konszolidált önkényuralom, vezetője régi KGB-s családból való diktátor, 2003 óta van hatalomban, haláláig ott is marad. Kormányzó urunk szereti az ilyeneket. Más kérdés, hogy Örményország területén keresztény közösségek működtek már az első század folyamán is, amikor mi még a fán se voltunk, és nem mellékesen a világon elsőként Örményországban vált államvallássá a kereszténység, konkrétan 301-ben. Azerbajdzsán ezzel szemben kicsit se keresztény, hanem muszlim és egyben keresztényüldöző. Nem nagyon, csak amennyire kell.
Ebben a kontextusban a fönti kérdés még egyszer megfogalmazódik. Amennyiben apostoli kormányzatunk részre akar hajolni egy olyan ügyben, amihez csakugyan semmi köze, akkor már mért nem a megfelelő oldalra áll. Hogy melyik a megfelelő, azt kiszámolhatná a gombjain vagy a Christian Solidarity International nevű nemzetközi szervezet honlapjára pillanthatna, ő azonban megy a saját feje után. Miért vajon?
Az üldözött és e napokban korszerű haditechnikával támadott örmény keresztények érdekében, mi másért. Segíteni rajtuk akkor tudunk a leghatékonyabban, ha jó kapcsolatot ápolunk az ellenségükkel, és így vodkázás közben alkalmunk nyílik rápirítani. (A Xan Premium nevű azeri vodka a brüsszeli International Strong Drinks Contest of 2008 hatszáz résztvevője között ezüstérmet nyert.) Figyelj, te Ilja, vagy hogy a frászba hínak, ne izélkedjél már ottan, ezt mondjuk neki, és akkor ő a továbbiakban nem izélkedik. Vagy ha mégis, akkor az apró ajándékait is visszautasítjuk, ettől pedig végleg a kardjába dől.”