A szó amit Szegő Péter keres a »laicitás«, (mely fogalom nem egyenlő a szekularizációval) mely speciálisan az államnak az egyházakhoz, vallásokhoz való viszonyát fejezi ki, és nem érvényesül, úgy is fogalmazhatnánk nem elvárás – sem a jogban sem a közfelfogásban – hazánkban. A francia alkotmány ezzel szemben például a laicitást a köztársaság alapvető értékei körében említi: a 2. cikkben rögzíti, hogy »Franciaország oszthatatlan, laikus, demokratikus és szociális köztársaság.« Ezen elv semlegességi funkciója jegyében a francia köztisztviselők számára még a legdiszkrétebb vallási jelképek viselése sem megengedett. (Más kérdés, hogy az elmúlt évtizedek gyakorlata alapján a laicitás jegyében sikerrel vetették le a francia tanárnők nyakából a keresztet, de az iszlám specifikus vonásaira nem voltak felkészülve.)
Bízom Szegő Péter józan belátásában, hogy elismeri a tévedését. Várom a bocsánatkérését, és azt, hogy elhamarkodott kijelentését visszavonja, bejegyzését pedig mihamarabb törölje! Egyben kérem mindazokat, akik szerint a Népszava újságírójának felvetése súlyosan diszkriminatív, hogy tiltakozás képpen osszanak meg magukról, hozzám hasonlóan olyan képet, melyen keresztet viselnek a nyakukban.”