2) A baloldali választópolgárok szemében tökéletesen mindegy is volt, ki indul, akár egy zsák krumplit is kiállíthattak volna, ha betanulja a „lebontjukakétharmadot" és „aválasztókakaratahogyösszefogjunk” mantrákat.
Egy billegő körzetben ez arra elég volt, hogy szoros eredményt izzadjanak ki, de 2022-ben ennél jóval többre lesz szükség. Sokadszor megmutatkozott ugyanis, hogy az összefogás önmagában nem jelenti a szavazatok összegződését,
nem sikerrecept, amíg nincs egy vállalható, vitaképes program,
ahogy erre épp Szanyi kapitány világított rá a napokban. Hadházy Ákos ezt vasárnap esti borongásában azzal egészítette ki, hogy az ellenzék folyamatos káderhiánnyal küzd: erre pedig Bíró indítása kiváló példa.
Kormányoldalon Koncz Zsófia győzelme épp ennek köszönhető: szimpatikus, szerethető karakter, egy tekintélyes politikai hagyaték hiteles örököse. 2022-ben is ez lehet a siker kulcsa, és amíg az ellenzék keresi önmagát, illetve a Jobbiktól a DK-ig vállalható minimumot, addig van idő rendet rakni a saját sorok közt, van idő a hiteles szereplők megerősítésére.