Az önszeretet kora

„Miért érzi úgy valaki, aki ostoba, műveletlen, primitív és többnyire magyarul sem tud, hogy közkinccsé kell tenni mindazon ostobaságokat, melyeket még csak nem is ő talált ki, hanem bizonnyal hallotta valahol. A »műfaj« nagymenőit még megértem. Ők pénzt akarnak csinálni, mögöttük egy nagy stáb áll, sminkesekből, reklámszakemberekből, fotóshop-virtuózokból és más, a tömeg alávaló ösztöneinek jó ismerőiből verbuválva. Az egy precízen felépített pénzcsináló gépezet, mely bárkiből képes ünnepelt »sztárt« varázsolni. Ehhez azonban – mint a pénzcsináláshoz általában – pénz kell. Először jön a befektetés, a sztárgyártás, utána lehet kaszálni. Akiket én szerencsétlen megnéztem, azok – tekintet nélkül a sikerükre – kisipari módszerekkel akarnak boldogulni az általános megrontás piacán és nem más, mint a beteges önimádat mozgatja őket.

Tulajdonképpen mindegyikük az ostobaság magzatvizébe fulladt, abortált alanyi költő. Hisz hőseink is alapvetően csak magukról képesek beszélni, arról viszont egészen egyszerűen nincs mit mondani. Imádják látni magukat és – természetesen – meg vannak győződve róla, hogy mások is imádják látni őket. Az, hogy közben bődületes marhaságokat mondanak, az mellékes, hiszen kizárólag azért teszik, mert valamit csak kell csinálni, miközben bámulják magukat. Amit és ahogyan mondanak, az súrolja – néha át is hágja – a hebefrénia tünetegyüttesének határait.”