Nem, nem kell mindenkit szeretni

„De miért is csodálkozunk? A homoszexualitás tökéletes normalizálása után szép lassan bekúszik az életünkbe az újabb perverzió, a pedofília szalonképessé tétele is. Már évek óta zajlik ebben is a társadalom lassú, gondos finomhangolása. És ne feledkezzünk meg Jeffrey Epsteinről, az amerikai milliomosról sem, aki egy külön kis karibi szigetet tartott fenn az »érzékenyítés« céljából, és magasrangú demokrata politikusokat, többek között Bill Clintont, meg a hollywoodi celeb haverjaikat látta vendégül egy kis gyerekszexre. Aki aztán, miután lebukott és lecsukták, a börtönben, 24 órás személyes és kamerás felügyelet mellett öngyilkos lett. Vagyis pontosítsunk: megöngyilkolták.

És hát az összes klasszikus gyerekmesét elkezdték átalakítani. A királylányt ma már nem egy herceg menti meg, hanem kettő, akik a végén a királylány helyett egymás iránt gyúlnak szerelemre. Persze a királylány miatt sem kell kétségbeesni, ő a gonosz boszorkával jön össze. Vagy a sárkánnyal, aki nem is gonosz, csak egy társadalmi konstrukció az, hogy falvakat égetett fel…

De vajon hol a határ? Mit mutatnak még a gyerekeknek? Hát muffot. Vagyis brét; a mesét olvasó »királynőről«, vagyis drag queen-ről kiderül, hogy mint a viccben a menyasszonynak, pöcse van. De tudjuk a libernyákoktól: ha neked nem tetszik az érzékenyítés, az csakis azért lehet, mert magad is látens meleg vagy, titokban te is szeretnél közéjük tartozni. Ez a kedvenc toposzuk. Szóval ha okádsz a spenóttól, az nyilvánvalóan amiatt van, mert legszívesebben úgy öntenéd magadba, mint Popeye, a tengerész. Csak nem mered vállalni…

Pedig valójában csak arról van szó, hogy nem tetszik nekünk, hogy tapsolni kell, hogy kötelező rajonganunk és magunkévá tennünk a libsi előírásokat. És ha nem, akkor persze jönnek a szokásos stigmák. Homofób vagy, rasszista vagy, náci vagy… Merthogy ugyebár love is love. Szeressük egymást, világbéke, stb.

Nem. nem kell mindenkit szeretni. El kell fogadni, nem szabad diszkriminálni, de igenis lehet véleményünk.”