„Igazság, erő, felemelkedés – együtt tesszük naggyá a Kárpát-medencét elnevezésű kampányunk igen nagy visszhangot váltott ki az elmúlt napokban a hazai nyilvánosságban. A netes felületeken a videót augusztus 20. óta összesen már több mint 1 millión nézték meg, aminek kifejezetten örülünk. A kampány kezdetét követően jóformán kizárólag pozitív visszajelzések érkeztek: »felemelő«, »fantasztikus«, »libabőrös lettem«. Az egyik legmeghatóbb kommentár talán az volt, hogy »miközben néztem, rájöttem, hogy jó érzés magyarnak lenni«.
Múlt hét péntek óta azonban érzékelhetően megsokasodtak a kritikus hangok. Persze azt megelőzően is incselkedtek már »esztéták« azzal, hogy a film »giccses«, »naiv«, de az ilyen berzenkedések várhatóak voltak. Hat nappal ezelőtt viszont beindult a filmet támogató közterületi- és sajtókampány. A plakátok, hirdetések a filmben bemutatott jeleneteket ábrázolják, így a vérszerződést kötő hét magyar törzs vezéreit, Vajk megkeresztelését, Hunyadi Jánost vitézeivel, Rákóczit csata közben, a nemzeti dalt szavaló Petőfit, az ’56-os pesti srácokat – és igen, I. világháborús magyar honvédek kitörését is. Utóbbit megjelenítő hirdetés váltott igen heves indulatokat: »militáns«, »félelemkeltő«, »háborús uszítás« – sőt, az egész kampány még valahol a »klerikálfasiszta propoganda« jelzőt is megkapta; a műhisztéria pedig nem meglepő módon a Klubrádió-Népszava-ATV Bermuda-háromszögben verte a legnagyobb hullámokat. (A Népszava – bár náluk nem hirdettünk – volt olyan nagyvonalú, hogy mai lapszámában majdnem 2 teljes oldalt szentelt nekünk, részleteket is mutatva a filmből, illetve a plakátokból. Ezúton is köszönjük.)
Mindennek fényében az alábbiakra kívánjuk felhívni a figyelmet:
- A kampány, illetve az ominózus plakát a szó valódi értelmében természetesen nem »militáns«, nem uszít háborúra – az egész videónak éppen az a lényege, hogy a múltat sosem feledve, de az »itt és most korlátain felülemelkedve«, a körülöttünk élő népekkel összefogva tegyük naggyá a Kárpát-medencét. (Tudjuk, a »Kárpát-medence akkora, amekkora; így is elég nagy« stb. – a fordulat nyilván szimbolikus, a régióra utal.)
- Mindazonáltal a magyar honvédek I. világháborúban mutatott hősiessége és meghozott véráldozata – úgy gondoltuk, konszenzusosan – a magyar történelem része. Szerintünk a hazáért küzdő hőseinket nem tagadhatjuk meg, ahogy büszkének kell lennünk és büszkék is vagyunk Szent Istvánra, Hunyadira vagy Rákóczira.
- Azért is tévúton járnak a műhisztériázók, mert jól látjuk a kortárs Amerikán és Nyugat-Európán, hová vezet a nemzeti múltakkal szembeni, generális bűntudatot hirdető polkorrekt érzékenyítés: szobrok ledöntéséhez, könyvek átírásához, szavak és zászlók kicseréléséhez. Ha a mi, I. világháborús honvédeket ábrázoló hirdetésünk »félelemkeltő« és »militáns«, akkor mit csináljunk az országszerte található I. világháborús emlékművekkel? Döntsük le a Harminckettesek terén szuronyos puskával és gránáttal a kezében támadó baka szobrát, mert az sérti mások érzékenységét? Távolítsuk el a Hősök teréről az összes emlékművet, mert az bánthatja az avar, gepida, török, mongol vagy osztrák leszármazottak lelki világát? Ne mutassuk semmilyen formában se a Molotov-koktélt dobó ’56-os forradalmárokat, mert az nem kívánt képzettársításokat hívhat elő az egykori szovjet katonák és utódaik körében?