Vidnyánszky Attila karaktergyilkolásának margójára

„Miért ezzel a címmel? Mert ez folyik. Évek óta, kitartóan, módszeresen, egyik oldalról csúsztatásokkal, magyarul és idegen nyelven írott lejárató cikkekkel, egy-két alkalmas helyen és időben elejtett félinformációval, ravaszkodó interjúkkal, másik oldalról konformizmussal, hozzá nem értéssel vagy egyszerűen csak hanyagsággal.

Persze magam sem szívesen merítkezem meg a sárban, amit e mélyen az Ember (lásd: Ecce Homo) alatti kor úgynevezett kommunikációja termel mázsa számra, de talán, ha lemegyünk a sár legaljáig, arannyá változtatjuk. Mert mindannyian szeretjük a napsütést, és minden ember szíve legmélyén ott van a Pilátus által kérdezett Igazság, és csak-csak jobban szeretünk békében és szeretetben élni, mint sarat dobálni egymásra. 

Több mint másfél évtizede dolgozom Vidnyánszky Attila mellett, van tehát alapom a megszólalásra, és ha eddig nem tettem, azért volt, mert úgy gondoltam, hogy a választ más szinten kell megadni. Most is így gondolom, hogy a sárdobálásra az egyetlen lehetséges válasz a minőség és az egyszerű, tiszta élet, de mára elért egy olyan mélypontra a közbeszéd, amit már nem lehet szó nélkül hagyni.

E levéllel azokhoz az Emberekhez fordulok mindkét (nemlétező vagy legalábbis nem-kellene-hogy-létező) oldalon, akik tudják, hogy egy hiteles alkotó ritka kincs, amit óvni kellene, nem szétmorzsolni: állítsák le a karaktergyilkoló gépezetet, és ne engedjék, hogy Németh Antal, Tímár József, Latinovits Zoltán (és sajnos hosszú a lista, és még milyen hosszú lenne, ha más művészeti területről is idéznék), ne engedjék, hogy az ő sorsukra jusson Vidnyánszky Attila is.”