„Ezen a hozzáálláson változtatni kellett! Miért kellene nekünk csak Bizáncot vizsgálni, ahelyett, hogy kelet felé is tekintenénk? Hiszen az elmúlt évtizedekben is zajlottak régészeti feltárások, mind hazánkban, mind a keleti sztyeppéken. Igaz, publikációkig ritkán jutott el az anyag és a magyar kutatás sem szentelt különösebb figyelmet a kelet-európai anyagnak, az Urálon túlra, vagy Közép-, illetve Belső-Ázsiára pedig szinte senki nem tekintett, pedig igenis érdemes lett volna. Pont ezen okok miatt jött létre a 2019-es évben a Magyarságkutató Intézet, amely ezen a hozzáálláson kívánt változtatni. Ugyanis mára világossá vált, hogy a több évszázados nyelvészeti elméletek által befolyásolt őstörténet-kutatás nyomdokaiban járó hiperszkepticista régészet rossz úton jár. Igenis kerülnek elő olyan leletek Kelet-Európában, a Kaukázusnál, az Urálon túl, Közép-Ázsiában, sőt a mai Kína területén is, melyek egyértelműen összefüggésbe hozhatók a honfoglaló magyarság Kárpát-medencei leletanyagával.
Sőt nemcsak leletek, hanem olyan temetkezési szokásrendszerekből kirajzolódó minták, településkutatások és archeometriai vizsgálatok is rendelkezésre állnak mára, amelyek gyakorlatilag új alapokra helyezik a magyar őstörténet-kutatást. Emellett a genetikai vizsgálatok, a ma keleten élő népek néprajzi, népzenei, eszmetörténeti és nyelvi kutatása is fontos adalékokkal szolgál a magyar őstörténet pontosabb körvonalazásához. És ezen interdiszciplináris kutatások összehangolása végett jött létre a Magyarságkutató Intézet, nem titkoltan azzal a céllal, hogy a korábbi hiperszkepticista zsákutcából kivezesse a kutatást, illetve hogy az eddig csak legfeljebb a szakma számára ismert eredményeket a lehető legszélesebb körben társadalmasítsa, hogy a jövő generációk már ezzel a tudással felvértezve nézhessenek a XXI. század kihívásai elé.