Újabb einstand (2)

„Aki látta a Jubileumi beszélgetések című frenetikus darabot, az tudja, hogy ez az abúzus-fieszta mindennél pontosabban szimbolizálja mindazt, ami ebben a mi országunkban már jó ideje nap mint nap történik, a kultúra területén meg aztán feszt(ivál). A hatalom mindent és mindenkit elkap és meggyak, néha pedig még azt is elvárja, hogy az illető, akit így megillettek, csináljon úgy, mintha ezt baromira élvezné. Mert a hatalom nem tud és nem is akar mást, mint elfoglalni, bekebelezni, ha pedig ez nem megy, rombolni és pusztítani. Párbeszédre azért képtelen, mert (szakmai) érvek, gondolatok híján egyszerűen nincs mit mondania.

Most éppen a Színház- és Filmművészeti Egyetem a soros(!), de ezt a legújabb einstandot megelőzte az akadémiai kutatóintézetek vagy éppen a Petőfi Irodalmi Múzeum elfoglalása, a CEU szégyenletes elűzése. Mintha egyenesen az lenne a fent terpeszkedők célja, hogy megsemmisítsenek mindent, ami nekik nem tetsző kulturális érték, és létrehozzák A puszta országot (bár nyilván T. S. Eliotról sem hallottak). Ne legyen itt semmi, ami a hatalomra veszélyes, ami a szabadságot, az autonómiát, a kritikai szellemet idézi. De az is lehet, annak élvezete hajtja a státuszférfiakat, akiknek a kulturális horizontja a szotyolázásig terjed, hogy megalázhassanak valódi értelmiségieket.  Hiszen újra és újra előáll a helyzet, hogy amikor művészek, gondolkodók naivitásról téve tanúságot, belső késztetéstől hajtva, szakmai érveikkel előhozakodva védeni próbálják értékeiket, autonómiájukat, a műveletlen bornírtság élvezkedve kiröhögi őket, és kedvtelve gyönyörködik »művészkémék« tehetetlen vergődésében.

Sokadszor bizonyosodik be, hogy a hatalom képviselői ilyen esetekben kizárólag a buldózert ismerik, a szakmai párbeszédet nem. Ezért gondolom az utóbbi idők legszolgalelkűbb és legcinikusabb mondatának (amihez művészek képesek voltak a nevüket adni) azt, amelyik az SZFE modellváltása mellett kiállók petíciójában szerepel: »Köszönjük Dr. Palkovics László miniszter úrnak, hogy érdemi tárgyalásokat folytatott az egyetemi közösségek képviselőivel.« Szakmai tárgyalások, hát tényleg.”