Közgazdasági paradigmaváltás
Ami a legfontosabb: összességében olyan EU-költségvetés született, amely megdönt számos korábbi tabut, és közelebb vezet az EU (mint monetáris unió) életképességéhez. Az alapvető probléma az volt, hogy a ‘90-es évek elején egy fiskális szolidaritás nélküli valutauniót álmodtak meg, amely a növekedési időszakokban csak-csak működik, gazdasági visszaesés esetén viszont a szétesés kockázatával néz szembe. Ezt éltük át 2011-12-ben, és ez a veszély a COVID-19 következtében megint előállt.
Hogy miért igényel rendkívüli eszközöket a mostani recesszió, érdemes átismételni. A világjárvány kezelése, mivel a koronavírusra pillanatnyilag nincs hatékony oltóanyag, csakis az emberek közötti kényszerű távolságtartással, a mobilitás jelentős fékezésével, illetőleg a gazdaság egy jelentős részének leállásával volt lehetséges. A kényszerű recesszió mindenhol bekövetkezett, ám nem egyforma következményekkel. A vírus által jobban sújtott országok a leállást jobban megszenvedik, egy valutaunión belül pedig a pénzügyileg érzékenyebbek számára további kockázatok következnek. Egy szó mint száz: a monetáris unió felbomlása egy ilyen helyzetben közös finanszírozással, valamint a tagok közötti (nyílt vagy burkolt) transzferekkel előzhető meg.