A hívek tekintélyes részét ugyanúgy nem várja otthon senki, mint a plébánost.
„Különös színezetet ad a kérdésnek az is, hogy sajnálatos módon Magyarországon manapság már kevesebben élnek házasságban, mint ahányan nem. Ami azt jelenti, hogy a hívek tekintélyes részét ugyanúgy nem várja otthon senki, mint a plébánost. És nekik ezzel adott esetben ugyanúgy meg kell küzdeniük, mint egy papnak, különösen, ha komolyan veszik a hitüket. Könnyű dolga van egy introvertált, egyedülálló negyvenes informatikusnak, aki nem akar vétkezni a hatodik parancsolat ellen? Aki a családapaságra érez hivatást, de csak nem jön össze neki? Ne higgyük.
Ezért miközben nagyon is helyénvaló, hogy foglalkozzunk a papok elmagányosodásának problémájával, és minden katolikus érezze az e tekintetben rá háruló felelősséget (nem, harminc fokban sem muszáj átlátszó forrónadrágban és csipke haspólóban libegni be a misére; igen, nyugodtan lehet néha pozitív megerősítéseket is adni a plébánosnak; és igen, az se árt, ha katolikus anyák képesek titkon imádkozni fiúgyermekük papi hivatásáért), azért azt sem kellene elfelejteni, hogy valójában milliónyian vannak az országban egyedül. Ami a cölibátus eltörlésének potenciális hatásfokát is kérdésessé tenné: ha ugyanis a világi katolikus ügyvédek és mérnökök sem mind találnak maguknak párt egy életre, akkor nemigen van garancia arra, hogy valamennyi nősülni kívánó lelkipásztor ráakadna egy eszményi papfeleségre.
Így jó eséllyel az egyedüllét se tűnne el, de a nagy számok törvénye alapján a válás problémahalmaza is megjelenne. Félő tehát, hogy nincs az a liberális szabályozás, amellyel ki lehetne iktatni a magányt, a kísértéseket és a kereszteket. A német katolikusok körében 15-20 évvel ezelőtt váltak hangossá azok a vélemények, amilyeneket az elmúlt napokban magyar kommentelők megfogalmaztak: le az ostoba béklyókkal, legyünk elfogadóbbak. Számszerűleg is látjuk, hova vezetett ez mára Németországban. Ezért talán érdemes lenne nem felülnünk erre a progresszív vonatra, hanem inkább azt figyelnünk, hogyan birkóztak és birkóznak meg a kísértésekkel oly sokan, életállapotuktól függetlenül.”
A tiszás jelölt-jelöltek elsősorban az a felső réteg, amely nemcsak politikai ambíciókkal rendelkezik, de amelynek Magyarországon kisebb vagyonkája, tehát valamekkora szabadsága és mozgástere is van hozzá, hogy belépjen a politikába.
Zavarba ejtő lelkesedéssel dicsérte Orbán Viktor futballpolitikáját, mondván, mindaz a példaértékű segítség, amelyet a magyar kormány közismerten a sportnak ad, a következő nemzedék egészségében, szemléletében, inspirációjában, versenyképességében térül meg többszörösen.
A huszonéves illető úgy érzi, az ő nemzedéke eddig Magyarországon leginkább korlátokat kapott. Jó, hát akkor nézzük azokat a fránya tényeket. Francesca Rivafinoli írása.
Aki eddig azt hitte, a TISZA színesítene és diverzifikálna, az legott kezdje meg e téren is a gyászmunkát: úgy tűnik, a párt sokkal inkább meghosszabbítja az egészet Bicskéig. Francesca Rivafinoli írása.
De sose feledjük azt a szégyent és csúfságot, hogy a feleségét akarta »csak« zsarolni, hogy maradjanak meg az állásai.
Aki Orbánt háborúpártinak mondja, annak arra komoly oka van. Például eredménytelen volt a kezelése, és újabb beutalóra lesz szüksége az elmeorvoshoz. Horváth K. József írása.
Ugye nem gondolják, hogy mellékes, hogy a Tisza applikáció letöltői között kúriai bíró is van? – teszi fel a kérdést Varga Zs. András.
