Nem értem, mi lelte Bede Mártont, Uj Pétert és társaikat, hiszen ők hozták divatba a röhögést azokon, akik nem veszik tudomásul, hogy az erősebb kutya b@szik. Ők tették a csontvelőig ható cinizmust és a szolidaritás felmondását kulturális normává Magyarországon – most mi történt? Divatba jött a lánglelkű hitvallás meg az ábrándos tekintettel demonstrált tisztesség? Hol rejtőzött ez a szellem huszonöt éven át? Úgy tűnik, egyetlen olyan ügy nem zajlott itthon, amit úgy át tudtak volna élni, mint egy Index-főszerkesztő elbocsátását.
Hányszor kell még elolvasnia mindenkinek, aki olvasni tud, hogy most már tényleg nagyon vége van az Indexnek, akik pedig maradnak, azok mind kiegyeztek a hatalommal? Először akkor jelent meg ez az álláspont, amikor a 444 mai munkatársai Uj Péterrel az élen kiszálltak az Indexből – s azóta minden második évben előadják, hogy »ez már nem függetlenség, na most lett vége a Index szabadságának, úgyhogy lehet végre jönni hozzánk mérvadó, objektív hírekért. Jaj, bár ne így volna, de hát ez van. Orbán Viktor így döntött.« Holott ha nem volna elismerhetetlen, maguk is belátnák, hogy rég nem újságot írnak, hanem propagandát állítanak a propagandával szembe – ezzel számolják fel önmaguk vállalható mivoltát, s legitimálják a jobboldalon Orbán Viktor sajtójának hasonló működését. Az Index e tevékenység legfőbb műhelye volt.
A szerkesztőség zöme felmondott, kisebbik része folytatja a munkát – aligha függetlenül, bár ennek elsősorban Uj Péter a megmondhatója. Én személy szerint úgy gondolom, hogy ilyen helyzetben az ellenállás helyes módja nem a felmondás, hanem a sztrájk – mindig is ez volt a munkavállalók leghatékonyabb fegyvere az államhatalommal és a tőkével szemben. Érdekelne továbbá, hogy az a sok tízmillió forint, amit a szerkesztőség összetarhált a fideszes tulajdonosnak, hogy az Index függetlensége megmaradjon, most majd visszajár? Vagy az a pénz is a NER-nél marad, mint az ország?”