Aki kimarad, az lemarad

„Az lenne ám az igazán nagy téttel bíró nemzeti konzultáció, ha a kormány azt kérdezné honfitársainktól: szeretnék-e, hogy a forintot minél hamarább felváltsa az euró? De még ennél is sokkal elegánsabb, sőt demokratikusabb dolog lenne, ha ezt egy kötelező érvényű népszavazás alkalmával kérdeznék.

Bár elismerjük, a NER nagyot kockáztatna a referendummal, hiszen a Pulzus Kutató a napokban közzétette reprezentatív felmérését, és az kétharmadot eredményezett: az európai közös pénzt akarók javára. Még azoknak a tudatába is bevésődött, hogy milyen gyenge a magyar fizető eszköz – jelenleg egy euró 355 forintot ér –, akik talán még soha nem fizettek az európai közös pénzzel, amelyet a 27 tagállamból 19 használ. (Ezúttal tekintsünk el attól a három, Unión kívüli renitens országtól, Montenegrótól, Koszovótól és Zimbabwétől, ahol a boltokban az eurót használják anélkül, hogy megállapodást kötöttek volna az Európai Központi Bankkal.)

A Varga Mihály (PM) és Matolcsy György (MNB) között gyakorta fellángoló csörtében a pénzügyminiszter azt az álláspontot képviseli, hogy lát ugyan intézményes problémákat az eurózónában, de »a kormány Magyarországot ebben a monetáris keretben képzeli el, nem másban.« A jegybankelnök jövőképe ezzel szemben egyedi, senki máséval össze nem téveszthető: »Az euró ... politikai projekt, amit elsősorban a Szovjetunió létezése hozott létre.«

Attól a ténytől most  tekintsünk el, hogy a szovjet birodalom 1991 karácsonyán, azaz évekkel korábban kimúlt, mint hogy az euró bevezetéséről szóló döntés Madridban megszületett volna. Amellett viszont aligha lehet szó nélkül elmenni, hogy Matolcsynak ugyan semmilyen közvetlen monetáris tapasztalata nincs az európai közös pénz használatáról, ötletei viszont nagyon is  vannak azt illetően, hogy a rendszert hogyan kellene megreformálni. S úgy véli, ha mindez megvalósulna, csak akkor lehet talán szó a pénzcserénkről is.”