A holokauszt gyarmati emlékezete

„Manapság mintha minden egyes ország potenciális mini-gyarmatbirodalom lenne, amely a valaha volt világbirodalmak faji hierarchiáját tükrözve saját berkein belül alkalmazza az államalkotó gyarmatosítók és a nem-államalkotó gyarmatosítottak különbségtételét. Utóbbiak pedig, ne legyenek kétségeink, szimbolikus idegenek maradnak, sosem lehetnek teljes jogú állampolgárok, sosem lesznek elismerve mint az állam részei, mint olyanok, akik valóban az adott országhoz tartoznak.

A soá emlékezete pedig mindaddig posztkoloniális marad, ameddig az nem haladja meg az etno-nemzetállamok fogalmi kereteit. Ebből a szempontból különösen érdekesek az amúgy cionizmus-párti Arendt Izrael létrejöttéről szóló megjegyzései: »a zsidó probléma megoldása is a menekültek egy újabb kategóriáját hozta létre, az arabokét, hét-nyolcszázezerre növelve az államukat és jogaikat vesztett emberek számát.« Amíg Izrael államra, amely maga is etno-nemzetállam, mint a soá »feloldására« tekintünk, addig nem tudjuk meghaladni az állampolgárság etnonacionalista fogalmát.

Közelebbi példával élve, ha a huszadik század tragédiáira épp a független és magyar (igaz, liberális és mint ilyen, relatíve plurális) nemzetállam 1989-es létrejötte hozza el a feloldást, akkor nem néztünk érdemben szembe közelmúltbeli tragédiáinkkal. A nemzetállami paradigma meghaladásához eközben megfelelő kiindulópont a soá áldozatainak középpontba helyezése, hiszen ők azt időben megelőzve menekültek vagy kisebbségiek, a »szentháromságból« kivetett jogfosztottak is voltak.

Ez párhuzamba helyezhető azokkal a nyugati emlékezetpolitikai kísérletekkel, amelyek a nyugati országok gyarmati örökségét próbálják maguk mögött tudni, szintén a volt gyarmati népek középpontba helyezésével. Ugyanakkor ha a gyarmati korszak »feloldásaként« mondjuk a függetlenné vált Indiára tekintenek, amely épp nagyban ügyködik a muszlimok állampolgári egyenlőségének felszámolásán, az nem igazán vezet sehova. Tekintsünk tehát szimpátiával, de ne kritikátlan szimpátiával a nyugati poszt- és dekolonialista emlékezetpolitikai diskurzusokra. Lenne mit tanulnunk belőlük.”