A Hagia Sophia, avagy néhány szó a hagyományról

„A Hagia Sophia muszlim kultuszhellyé visszaalakításának élénk visszhangja azért jelentős, mert akár történelmi adalék is lehet egy ma zajló világméretű kulturális küzdelemhez. Ennek a már régóta folyó, s ezernyi formát öltő küzdelemnek voltaképpen egyetlen kérdése van: a hagyományhoz való viszony.

A hagyomány fogalma itt a legszélesebb értelemben veendő. A hagyomány mindannak a kerete, amelyben egy közösség a múltjában megszervezte önmagát. Magyarán, a hagyomány az, ami egy közösséget közösséggé tesz és egyben tart. Amitől az emberek úgy érzik, hogy egymáshoz tartoznak. A hagyomány: kötődések hihetetlenül bonyolult, de időben kiterjedő hálózata. A jelenből visszatekintve úgy tűnik, a vallás bizonyult a legjelentősebb és legtartósabb hagyományteremtő erőnek. De ugyanakkor, éppen mert a hagyomány közösségteremtő erő, szét-és elválaszt, sőt szembeállít. Mármint közösségeket.

A kérdés ez: a jövőt illetően, különösen egy sok tekintetben globalizált világban, ragaszkodni kell-e a régi hagyomány-alapú modellhez, avagy azt kell mondani, hogy a múlt hagyomány-alapú közösségszerveződési mintázatai elvesztették értelmüket. Erről szól a mai világméretű kultúrharc.

A Hagia Sophia sorsa körüli mostani feszültség azért fontos történelmi adalék napjaink kulturális küzdelmeihez, mert pontosan mutatja, hogyan rakódnak egymásra évezredek történetének különböző rétegjei, s minden belső ellentmondásosságuk ellenére hogyan alkotnak mégis egységes folyamatot. Innen nézve illúziónak tűnik a »progressziónak«, avagy manapság balliberalizmusnak nevezett nézetnek az a feltételezése, hogy a történelemben új kezdetet kell kijelölni a régi hagyomány-alapú közösségi önszerveződések helyett.”