„Szinte minden szabályt feloldott a kormány az elmúlt egy év alatt az építkezés környékén, hogy a terv megvalósulhasson. A több mint ötmilliárdos összeg, amennyiből kijött az alkotás, nem nagyon látszik sem az anyagköltségben, sem a négyzetméterárban. Szakemberként, szobrászként miként értékeled az eredményt?
Ami a számomra első tekintetre feltűnő, hogy a Parlamenthez történő eljutást az alkotással korlátozták. Kialakult egy technikai épületrendszer, ami a hullámtörőhöz hasonlatos. Az utcából nézve, a Kossuth téren balra áll az országzászló, mellette a Parlamenttel párhuzamosan látható egy süllyesztett gránitmedence s ezek már eleve hullámtörőként szolgáltak a Parlament előtt. Emiatt nem lehet ráfutni sem a térre, sem az épületre. Ezt erősíti a minderre merőleges, négy méter széles, hosszanti kialakítású százméteres lyuk, árok, amihez plusz két-két méter mellvéd is simul, tehát összességében nagyjából nyolc méter szélességben fut végig az Alkotmány utcán. Ennek a műalkotásnak a fizikai kényszerével a Kossuth tér lassan-lassan kiveti magából a tömeget.
Mit értsünk fizikai kényszeren egy patetikus emlékhely esetében?
Azt, hogy a forgalmat megszüntették és csak villamos közlekedhet a tér szélén. Azt jónak tartom, gyalogosok, kerékpárosok tere lehet, amint Washingtonban a Lincoln-emlékmű előtt is hasonló szándékot tapasztalhatunk. Bármilyen demonstráció, tüntetés a téren elfér a járműközlekedéssel együtt is. Most, az Alkotmány utcába telepített monumentummal, már ez a lehetőség szerintem szinte kizárt. Bár nem akadályozza a feltételezett tömeg bejutását a térre, de olyan mértékben lassítja, hogy a széttöredezettségtől fizikailag elnehezülnek a jövőbeni demonstrációk.”