Most sem szerettük meg az ellenzéket

„Az ellenzék, vagyis az ideiglenesen Magyarországon állomásozó liberálisok több módon viszonyultak Trianon 100. évfordulójához. Voltak, akik nemzettestvéreikkel, a románokkal ünnepeltek, voltak, akik megpróbálták elmagyarázni nekünk, hogy tulajdonképpen jól jártunk, és voltak, akik a szimpla szavazatmaximalizálási célból úgy tettek, mintha éreznének valamit. A kedvencem az a kretén, aki ugyan más kontextusban (feketék jogai Amerikában), arról értekezett pár napja, hogy Sárközi negatív szereplő az Egri csillagokban.

Mindig az a nehéz, hogy olyan viselkedéseket, érzéseket és érzéshiányokat értsünk meg, amelyeket magunk egyáltalán nem ismerünk. Ilyen a hazátlanság és közösségnélküliség minősített esete, amikor valakiknek semmiféle identitása nincs. Személyisége, jelleme se, csak külső, jól hangzó elvek alapján szervezi az életét és azt az üres valamit is, amit saját magának gondol. A migránsválság és az azt követő politikai változások látványosan szakították ketté a politikai közéletet, és tulajdonképpen elválasztották a magyarokat azoktól, akik, állampolgárságuk és ideszületésük okán, csupán Magyarországon élnek, de élhetnének bárhol másutt is.

Az mondjuk nem vigasztal bennünket, hogy ezek az emberek bárhol másutt is ilyen ellenszenves, nagyképű, undorító hülyék lennének, akik gyűlölik a helyet, ahol élnek, és megvetik és gyűlölik azt a népet, amely van szíves nekik otthont biztosítani. És onnan se költöznének el, mert lusták, mint a dög, és a lételemük, hogy a bennfentes pozíciójából rombolhassanak egy kultúrát és egy közösséget, miközben persze orgazmushoz közelítő lelkesedéssel tudnak rajongani olyan kultúrákért, amelyeknek a koncentrációs táborokat, a gyarmatosítást és az iparszerű környezetpusztítást köszönhetjük például.”