Június 5., avagy Trianon meghaladása

„Carpathia, the only vessel to rescue any survivors of the Titanic disaster.”
(www.history.com)

Az elmúlt napokban számtalan nagyszerű írás született arról, hogy mit kezdjünk modern kori történelmünk egyik legnagyobb traumájával (mert a másik, kétségkívül, a második világháború). Gyurgyák János 11 pontban sorolta fel a lehetséges stratégiákat, amelyek azonban inkább csak felsorolás-jelleggel érintettek különböző attitűdöket.

„Minden egész eltörött” – írta 1909-ben, nem ennek a nemzeti traumának kapcsán Ady. A szétbomló történeti magyar államra alkalmazott metaforát tovább bontogatva azonban azt kell mondjuk, három lehetőség van: vagy összeseperjük az összetört egészet, és kidobjuk a szemetesbe, megakadályozva, hogy a továbbiakban is gátolj a rendet és a harmóniát. Megtehetjük azt is, hogy nem csinálunk semmit, és ülünk a törött darabok fölött, keseregve. Ettől csak a frusztrációnk növekszik és a veszteség érzése állandósul – megakadályozva az aktív cselekvés lehetőségét. És végül: megpróbálhatjuk összeilleszteni azt, ami még megmaradt. Lehet, hogy soha nem lesz olyan, mint régen volt – természetesen az is lehet, hogy összenő, ami összetartozik –, de a kárt menteni erkölcsi kötelességünk. A múlt nem áll hatalmunkban, de a jövő igen; és csak az nem a mienk, amiről lemondtunk. A nemzet egységesítéséről pedig, bármilyen légies dolognak is tűnjön ez, nem mondhat le egyetlen közszereplő és egyetlen magánember sem: nincs rá felhatalmazása.

Tudomásul kell vennünk azt is, hogy az egykor velünk élő nemzetiségiek államnemzetté váltak és például a száz év során az önálló szlovák nemzet saját történelmet, saját hősöket, saját közösségi identitást hozott létre. Tudomásul kell vennünk azt is, hogy a más nemzetekkel együtt élő kisebbségi sorsú magyarok más kultúrákhoz, más identitásokhoz is tartoznak, amelyek az anyaországiaknak nem természetesek. Más a neve az egyes jelenségeknek, fogalmaknak a különböző tájakon. Más nyelvekből kölcsönzött szavakat használunk, a határ innenső és túlsó oldalain. Van, ahol levonót mondanak matrica helyett, és van, ahol bazint a fürdő helyett. 

Mit lehet csinálni? Célszerű abból kiindulni, hogy létezik szerencsés módon egy Kárpát-medence, amely ezer éven át volt földrajzi kerete a szentistváni magyar államnak, s amelyet semmiféle békeszerződés nem szüntethet és nem másíthat meg. Ezt érdemes felhasználni, mint keretet, hogy a nemzeti kizárólagosságot kerüljük, s ha már a szomszéd népek politikusaiban nem merült fel komolyan, hogy ezt is kisajátítsák. Kerülni kell az „összmagyar” jelzőket, mert nem cél, hogy a nemzeti feszültségeket erősítsük. A tartalom fontosabb, mint a csomagolás.

1. Létre kell hozni a Kárpát-medencei felsőoktatási szövetséget. Ezen belül már csak magától értetődik egy magyar szövetség kialakítása is. A virtuális oktatás korában nemcsak konferenciák, de testületi ülések, oktatás és szakdolgozat-vezetés, doktori disszertációk vezetése és megvédése is lehetségessé válik úgy, hogy az elszakított területek magyar diákjai és oktatói-kutatói nem kell kimozduljanak a területükről – ezzel lassítjuk a budapesti centrum felé való elvándorlást. Az egyes intézmények felkínálják szabadon felvehető előadásaikat – virtuálisan – a szövetségben tanuló hallgatók számára, melyet az adott egyetemek minden különösebb adminisztratív probléma nélkül elfogadnak.

hozzanak létre közös kutatói hálózatokat. Erre jó kiindulási lehetőség a már létező CEEPUS-program. Ha vannak személyes kapcsolatok, ha van nemzetközi együttműködés, az minden intézménynek, oktatónak, diáknak egyaránt hasznos. 

2. A nemzeti szövetségek egyetértésével létre kell hozni a Kárpát-kupát, amelyért a látványsportok versenyzői indulhatnak. Az elnyerhető összegnek akkorának kell lennie, hogy motiválja a klubokat és a játékosokat. Létre kell hozni a Világi Oszkár által már felvetett, de csak szlovák-magyar viszonylatban elképzelt közös futball-ligát. Meg kell teremteni annak feltételeit, hogy egy tízmilliós nemzeti bajnokság helyett idővel egy Kárpát-medencei bajnokság működhessen, ahol a Csíkszereda a Dunaszerdahellyel mérkőzik, a Zalaegerszeg az UTA Araddal, a CFR Cluj (azaz a kolozsvári vasutasok) debreceni „rokonával”: a DVSC-vel, az FC Hermannstadt Szebenből pedig a TSC Bačka Topola 1913-ban alapított csapatával küzd. És persze tömegeket érdekelne egy FTC-Slovan, egy Újpest-Brassó meccs is. Ez utóbbiak szigorú rendőri felügyelettel. 

3. Legyen közösen szerkesztett Kárpát-medencei híradó. Legyenek Kárpát-medencei hírek, és a kassai ügyek kerülhessenek a budapestivel együtt szemlézve az ógyallai, ungvári és a nagyváradi olvasó monitorjára. Ha tudunk egymásról, akkor az már bizonyos mértékig közösségi érzetet kelt. És a közösségi érzet erősíti a szolidaritást is – ez pedig növeli az esélyt az összefogásra katasztrófák esetén. Foglaljuk el magunkat saját térségünk híreivel. Érdekes lehet egy kárpáti bulvárlap, esetleg egy állandó rovattal az itteni – történetesen: magyar – nemességről.

4. Legyenek Monarchia-emlékpontok. Egy olyan rendszer, amelyben a Monarchia népeinek történelme szempontjából fontos események zajlottak. Legyen ilyenből ezeregyszáz. Vagy ezerkilencszázhúsz. Legyen a monarchia-emlékpontokhoz tartozó minden olyan esemény, amely 1920 előtt következett be: legyen pozsonyligetfalun Milan Rastislav Štefánik 1918-as halálának egy emlékműve mellett egy emlékoszlop éppúgy, mint a nagyenyedi kollégium falán egy emléktábla. Mindezek az események nem csak a szlovákok, hanem a magyarok, románok, szerbek és horvátok számára is fontos emlékek. Legyen egy egységes katasztere a Kárpát-medencei műemlékeknek és a Kárpát-medencei műemlékvédelem évente készítsen egy állapotjelentést a meglévő közös örökségről. Jöjjön létre a Kárpát-medencei közgyűjtemények közös katasztere. Legyen egy Kárpát-medencei szuperkatalógus az elérhető könyvekről. Minden múzeumban legyen elérhető a kiállítások minden darabjának a nyugati nyelvek mellett a kárpáti nyelveken való elérhetősége. Ez a mi közös hazánk, tegyük hát lehetővé a kisebbségi sorsot élő vajdasági románnak is, hogy anyanyelvén ismerkedjen meg a horvát-német-magyar Kőszeg, a színmagyar Székelyudvarhely, vagy az ízig-vérig szlovák Trencsén történelmével. A magyar állam karolja fel az egykor a magyar nemzethez tartozó mózeshitű magyarok örökségének megőrzését. A Kárpát-medencei zsidóság a térség emlékezetének súlyos lelkiismereti terhet jelentő, és sajnos itt-ott már nem is élő része. Mindent meg kell tenni a hazai és külhoni magyar zsidó szervezetekkel ennek megőrzéséért.

5. Szülessenek magyar szappanoperák és minőségi filmek a Kárpát-medencei magyarság egészének közreműködésével. Legyen egyértelmű, hogy egy marosvásárhelyi vagy újvidéki magyar színész is része lehet egy produkciónak. A szinkronok készítésénél ugyanez még egyszerűbben megvalósítható. Legyen Kárpát-medencei filmgyártás, filmfesztivál és különféle díjak. Legyen élő a magyar – és nem csak magyar! - színjátszás és operaélet a Kárpát-medencében. Legyen a Vígszínházban évente két német nyelvű előadás (ha már ez volt a pesti németek színháza), legyen évente egy szlovák nyelvű előadás, mondjuk Milan Richtertől a „Kafka második élete”, a Nemzeti Színházban – mintegy jelezve a hazai szlovákság számára, hogy ez az ő hazájuk, az ő nemzeti színházuk éppúgy, ahogyan az Országház az ő parlamentjük is. 

6. Egy Kárpát-medencei közoktatási fórum hozza létre azokat a közismereti standardokat, amelyekkel a közös sors, az egymásrautaltság, a közös identitás megerősíthető. Ennek része, hogy minden Kárpát-medencei tanuló tisztában legyen a helyi közigazgatással – ne csak a 19 magyar megyét, hanem a többi 45-öt is ismerjék a magyarok, ismerni kelljen Nagyenyed nevét a román kisdiáknak, a magyarnak pedig az Aiud mellett a város szász nevét, a Strassburgot is. Legyen része ennek az, hogy a történelmi ismeretek egyes részeinél más Kárpát-medencei nemzeti narratívák egyes elemeit kötelező legyen ismerni. Legyen része a világirodalom oktatásának meghatározott arányban a Kárpát-medencei irodalom: a középfokú oktatásban legyen helye Liviu Rebreanunak, Ioan Slavicinak, Radosav Stojanovićnak, Danilo Kišnek, Miroslav Krležának, Ivo Andrićnak, Pavol Országh Hviezdoslavnak éppúgy, mint Bánffy Miklósnak vagy Szilágyi Domokosnak. És fordítva is: legyen az erdélyi románoké is Szilágyi Domokos, de ismerjék meg az Egri csillagokat és Radnóti Razglednicáit is.

7. Minden magyar önkormányzatnak

Ezek a települések közösen pályázzanak különböző elnyerhető támogatásokra a saját nemzeti hatóságaiknál (a magyar vezetésű konzorcium Magyarországon, a romániai a román hatóságnál, stb.). A magyar településeket kötelezni kell arra, hogy bármilyen szűkös költségvetéssel is rendelkezzenek, annak egy vagy két százalékát a határon túli területek támogatására fordítsa: műemlékvédelem, szociális gondoskodás, hallgatói ösztöndíj, kutatástámogatás, stb. Ezek a testvértelepülések minden június 4-én közösen ünnepeljék meg az összetartozás napját.

8. Legyen egy Kárpát-medencei szabadidő- és turizmus-kataszter. Legyen opció a magyarországiak számára Herkulesfürdő, Ótátrafüred, Szováta, Pöstyén, Szabadka is, nem csak Hévíz, Zalakaros, Hajdúszoboszló – és fordítva: egy erdélyi román vagy magyar is érezhesse úgy, hogy Félixfürdőn túl is van kínálat Orosházán, vagy éppen Székesfehérváron, a szegedi Anna-fürdőben vagy a margitszigeti Palatinuson. Kellenek kiadványok és egy jól működő webkataszter a térség múzeumairól, kulturális eseményeiről: a kolozsvári jazzfesztiváltól a székelyudvarhelyi Motion Festivalon át a gyomaendrődi motorostalálkozóig, vagy a tatai Pataráig, az egri várban tartott végvári vigasságokig, a pozsonyi koronázási fesztiválig, az újvidéki gitárfesztiválig. Lehetne szimbolikus jelleggel ennek a közös fesztiválkataszternek egy egységes fizetőeszköze, a „korona”, amely bármely tagállamban kiváltható és felhasználható egy másik ország rendezvényén, természetesen kedvezménnyel. 

9. Legyen minden Kárpát-medencei régió része egy közös adatbanknak. A régiók intenzív kooperációját gazdasági téren a nemzetközi versenyben való eredményesebb helytállás motiválhatja. A munkamegosztás, a komplementaritás erősítése kiemelt támogatást kell élvezzen.  Első sorban magyar oldalról, természetesen. Legyen egy Kárpát-medencei magyar áruházlánc, legyenek kárpáti értékesítési szövetkezetek és konzorciumok, mindenki által ismert és fogyasztott kárpáti brandek: a Maly Gazda tejtermékek, a Tatra Tea, az Unicum, a parajdi só, a kalocsai paprika, a makói hagyma, tokaji bor, a borszéki víz, a Csíki Sör, de az Ursus is, és bár ezek a hegyláncon túliak, a murfatlar és a cotnari borok is. Kötelező jelleggel legyen minden itt forgalmazott terméken feltüntetni a teljesen felesleges flamand, francia vagy olasz megnevezés helyett a szlovák, a román, a magyar, a szerb, a horvát, a szlovén, a német, a ruszin – az angol mellett. Lehetne mindehhez egy, a minőséget biztosító fórum, amely a kiemelten jó termékeket promotálja és minőségét garantálja. Lépjünk túl azon, hogy mely országban készítenek tokajit és hol használható a „pálinka” megnevezés.

10. Legyenek

Legyenek Szlovákiában Hungarus-fesztiválok, Erdélyben Transilvanian Festival Week, vajdasági napok a Délvidéken.  Legyenek Monarchia-túraútvonalak, legyenek vallási zarándoklatok, kötődjön össze Garamszentbenedek Esztergommal és Nagyvárad Győrrel. Legyen olyan régiók fesztiválja, ahol a Magas-Tátra, a Székelyföld, a Mócföld, a Szerémség, a Bánság, Bukovina és Moldva, az Őrvidék és a Dunántúl, a Mecsek és a Nyírség, a Viharsarok és a Szepesség jelenik meg, nem lelketlen uniós statisztikai régiók és nem is mesterkélt, műanyag nacionalizmusok vagy nemzetállam-propagandák. 

11. Legyenek regionális kereskedelmi- és iparkamarák, de legyen egy Kárpát-medencei Kereskedelmi- és Iparkamara is. Kárpát-medencei bankok együttműködése, akár összeolvadása. Növekedjenek azok a cégek, amelyek tőkeerejüknél fogva alkalmasak és képesek a nem csak helyi beruházásokban való részvételre pályázni: ne csak a Siemens nyerje meg a kötöttpályás közlekedés felújításának tenderét, vagy a metróépítést – hanem a megfelelő kassai-budapesti-nagyváradi konzorciumok is sikerrel pályázhassanak a Nancy-Strasbourg/Strassburg vasútvonal megépítésére. Tegyünk meg mindent azért, hogy egyesíthessék a szétszakított gazdasági régiók önmagukat, az egyes nemzeti kormányok az EGK példájából tanulva felismerhetik, micsoda energiák szabadulhatnak fel a mesterségesen szétválasztott területek gazdasági egybeforrásával (lásd: Metz és Saarbrücken, Aachen és Maastricht, Colmar és Freiburg, Bécsújhely-Sopron, Bécs-Pozsony, stb.), és ezzel – megfelelő adórendszerrel – maguk is jól járhatnak. Jöjjön létre (bölcs előrelátással tervezve) egy „Magyar Mondragon”, a baszk példa alapján működő szövetkezeti hálózat, amely felkarolja a nem magyar nemzetiségű őstermelőket, vállalkozókat. 

12. Legyen egy jól működő, versenyképes szolgáltatást biztosító Kárpát-medencei infrastrukturális fejlesztés: autópályák Dél-Szlovákiában és Dél-Erdélyben. Közvetlen gyorsvasúti kapcsolatok Budapest és Zágráb, Ljubljana, Belgrád és Kolozsvár között. A száz évvel ezelőtt félredobott logisztikai struktúra újbóli felépítése. Kárpát-medencei gyors, szélessávú adatforgalmat biztosító mobilszolgáltatás. Azonos elvek és feltételek szerint működő webshop-hálózat, összehangolt biztosítási, fizetési és közlekedési szolgáltatások.

12+1. Legyen egy olyan közép-európai külpolitikai együttműködési kezdeményezés, amely a nyugat-európai törekvésekkel szemben a térség egészének felemelkedését célozhatja. Amely nem feledkezik meg a Kárpátokon túli csángómagyarokról sem, de a „nyugati szórványról” sem. Amely a moldovai köztársaság románjai számára lehetőséget biztosít az anyanemzettel való szorosabb kapcsolatra. Amely a vajdasági szerbek számára a boszniai szerbek, a horvátok és szlovének számára az osztrák köztársaságban élő kisebbségek érdekeiért is kiáll. Legyen egy speciális kapcsolat ezen együttműködés és az Osztrák Köztársaság, Csehország és Lengyelország között. A visegrádi kezdeményezés és a kárpáti együttműködés összehangolása felértékeli a szlovák és magyar tejtestvér-nemzetek jelentőségét, de megnöveli a térség súlyát is. Ami erővel szétszabdaltatott száz esztendeje, az nem hozott békét, biztonságot és felvirágzást erre a térségre. Ennek itt és most kell végét vetni.

Mindezeknek egyetlen más nemzet sem lehet kezdeményezője. Egyrészt, mert ha lehetne, akkor ezzel már megpróbálkozott volna – csakhogy ezt az elmúlt száz év alatt semelyik nemzet és hatalom nem tette meg. Geostratégiai pozíciónk miatt pedig

Most ezt – száz év erózió után – egy identitásbeli integrációs folyamatnak kell felváltania, s az idő eldönti majd, hogy van-e értelme ennél többről álmodni. 

Másrészt azért nekünk kell ezt kezdeményezni, mert egyedül nekünk érdekünk egy olyan konstrukció megalkotása, amelyben a kisebbségi magyarok otthonosabban érezhetik magukat. Csak nekünk érdekünk a térség integrációja. Csak nekünk lehet hasznunk a száz évre elengedett „perifériák” újbóli felkarolásából. Minderre jó eszköz a gondosan félreteendő magyar irredentizmus helyett a nemzetsemleges monarchikus nosztalgia. Segítségünkre lehetnek ebben a regionális autonómiára vonatkozó törekvések is. A magyar külpolitikának realista víziót szolgáló stratégiákat kell kidolgoznia és támogatnia. A nemzetállami szuverenitás csorbulhat, a nemzeti szuverenitás soha. Az államok határaikkal átléptek a nemzeten – száz év múltán ideje hát, hogy a nemzet lépje át az államok határait.