Fel kell vennünk a harcot a szélsőliberális térhódítással szemben

„Általam nagyra becsült személyek is megjegyzik: talán csak az ellenoldal malmára hajtjuk a vizet, minek reklámot csinálni a Pridenak, engedjük el a dolgot… E megjegyzések logikáját értem, de hibásnak találom. A képlet ugyanis ez: a szélsőliberális erők agresszív területfoglalása zajlik, minden hasonló kampány ennek része. Amint hátrálunk egyet (azaz »elengedünk« egy fontos ügyet), ők máris benyomulnak a felszabadult területre és újabb támadást indítanak. Most még van hová hátrálnunk, de egy idő után a sarokba fogunk visszaszorulni és akkor eszmélünk majd rá, hogy hiba volt minden négyzetcentiméter nagyvonalú átadása.

A keresztény szeretet egyébként sem bárgyú, lila-ködös valami. Nem az az okos szeretet, ha nem teszed szóvá a hibát, a bűnt, ha nem állsz ki határozottan a hited és az általad kiemelten fontosnak tartott értékek mellett. Ez csak az a szeretetfogalom, amit ránk akarnak erőltetni olyanok, akik kizárólag akkor hivatkoznak a Bibliára, ha minket akarnak elcsitítani, egyéb szerepet e könyv nem játszik az életükben. Az a pesszimista kép lebeg előttem, hogy a jelenlegi tempót látva (vö. a nyugati civilizációban épp látványosan tomboló történelem-újraírás, szimbólumrombolások és agresszív neoliberális agenda) két-három évtized múlva azért fogunk harcolni, hogy maradjanak még a normalitásnak apró zárványai, szigetei, ahol biztonságban tudhatjuk a gyermekeinket.

Ha ezt nem akarjuk, most kell észnél lennünk. A nyugati konzervatívok nem kapcsoltak 1948-ban, nem kapcsoltak 1956-ban és csúnyán átaludták 1968-at is. Az eredményét a bőrünkön tapasztaljuk. Ha most is legyintünk, átadjuk a teret, hatalmas lesz a baj. Ezért nem szabad hátrálnunk. Van hova, de nem éri meg. Kötelességünk kiállni értékeink és eszményeink mellett.”