Bűn és bűnhődés: kiegyezés és Trianon

„Nem ártana újraolvasni Kossuth Lajos Cassandra-levelét. Trianon megítélésének ügyében a két politikai kurzus narratívája áll egymással szemben. A jobboldali értelmezés a baloldalt teszi felelőssé – azt állítja, hogy Károlyi Mihály és Kun Béla szerepvállalása nélkül sokkal kisebb területet vesztett volna Magyarország. A baloldali világmagyarázat szerint az elmaradt földreform, a sokszor kicsinyes nemzetiségpolitika és a világfolyamatok realitásait tudomásul venni képtelen, háborúpárti elit rángatta bele Magyarországot az első világháborúba, a szinte példátlanul igazságtalan békeszerződés pedig ennek eredménye lett.

Mindkét olvasatban van némi igazság. A történelmi Magyarország ezeréves határait nem lehetett fenntartani – sokkal nagyobb erők diktáltak akkor a térségben, mint a vesztes világháború után meggyengült magyar politika. El kell ismerni a zavarba ejtő igazságot, hogy a trianoni békeszerződésnél igazságtalanabb országcsonkítás is következhetett volna.

Mikor volt a magyarok kezében az ország sorsa? Miként lehetett volna olyan úton tartani a magyar államot, amely nem vezet nemzetkatasztrófához? Úgy gondolom, hogy az ősbűn a kiegyezés volt. Amikor a magyar elit úgy döntött, hogy enged a negyvennyolcból, mert elege lett a passzív ellenállásból, és szándékában állt az üresen kongó kasszát feltölteni, Magyarország jóvátehetetlenül átállt a történelem rossz oldalára. A magyaroknak már akkor nagy gyakorlatuk volt abban, hogy éhezésnek hazudják a félig telt éléskamrát: a hazai elit állásokért, pénzért és befolyásért Európa reakciós nagyhatalmaihoz láncolta az országot – ahhoz az államszövetséghez, mely bukásra volt ítélve.

Magyarország 1867-ben csatlakozott az Európa polgári forradalmainak leverésére létesült Szent Szövetséghez, amely 1849-ben a magyar szabadságharcot is vérbe fojtotta. Magyarország lemondott a polgárosodásról és 1848-ban felhalmozott, tetemes erkölcsi tőkéjéről. Amikor aztán a történelem elszámolt a mai magyarok dédszüleinek nemzedékével, azok nem is értették, miért szaggatják szét hatalmas és szép hazájukat.

Nem tagadom, hogy Deák Ferenc nagyon meggyőzően érvelt a kiegyezés mellett. Meglehet, hogy ha akkor élek, engem is meggyőzött volna az országra váró ötven jó év kilátása és a gyönyörű, liberális világvárossá váló Budapest, ahol olyan nemzetközi színvonalú ellenkultúra szállt szembe a rendszerrel, mint a Nyugat nemzedékei – ez azonban nem teszi helyessé a végzetesen rossz döntést. A trianoni nemzetkatasztrófa ősoka a Habsburg Birodalommal való kiegyezés – figyelmeztetés ez minden eljövendő magyar nemzedéknek, mennyire súlyos árat fizet az, aki elveit aktuális érdekei mentén könnyelműen elveti.”