A történészszakma megosztott, elképesztő harcállások vannak

„Hogy lehet, hogy a rendszerváltás után is cenzúrázva jelentek meg Wass könyvei? De említhetnénk más eseteket is, például az ön által kiadott Bethlen Béla gróf, Erdély kormánybiztosának visszaemlékezéseit, melyek 1989-ben cenzúrázva jelentek meg. Az irodalomtörténet-írásban nem történt rendszerváltás?

Nemcsak az irodalomtörténetben maradt el mindez, vagy legalábbis jócskán, hanem más területeken, a történészszakma is hasonlóan a végletekig megosztott. Elképesztő harcállások vannak minden fronton, az őstörténettől Trianonig, a Horthy-rendszertől a rendszerváltásig. Örökös irodalmi téma a Nyugat kontra Új Idők, a liberális–konzervatív kánonvita, a politizáló irodalom kérdése és így tovább. Ezekkel nem igazán foglalkozom, nem írok monográfiákat, ellenben dokumentálok és kiadok meg nem jelent anyagokat, amelyek sokszor felülírnak ismert-elfogadott történeteket, aztán rendszerint ezekből vannak a sértődések vagy hátrahőkölések.

De nem velem kell vitázni, hanem magával a problémával kellene foglalkozni. Wass műveit vagy szándékosan, vagy véletlenül hibák sorával adták ki, de a pontatlanságok egy idő után az előbbi felé vitték el az ügyet: Tőkés László nevét kicenzúrázták a kései Wass-novellából, de azt sem oldotta fel eddig senki, hogy a Csabában Dsida-vers szerepel, vagy hogy szerzői előszó készült hozzá 1981-ben, de sorolhatnám napestig a gondokat, melyek túlmutatnak holmi kiadói hozzá nem értésen. A politikán túl irodalmi cenzúra vagy trehányság a magyarázat, hiszen a források adottak.

Mit gondol az utóbbi hónapok Wass Albert- és Nyirő József-ellenes hangulatkeltéséről? Ön hogyan értékeli az írói munkásságukat?

A hangulatkeltés nem új keletű, mind Wass, mind pedig Nyirő esetében elsősorban irodalmon, életművön túli kérdések és kételyek keringenek az éterben, és valamennyi mesterségesen kreált politikai diskurzusból ered, hovatovább a román hazugságokat visszhangozzák. Wass soha nem politizált, Nyirő igen – az Erdélyi Párt képviseletében ült a parlamentben –, baloldali-liberális interpretációban ugyanaz a »sorsuk.«

Sokszoros distinkciók és helyzetelemzések ismerete híján ez a legegyszerűbb bélyegzésrecepció, Márai is volt már antiszemita nemegyszer, mert a naplóiban kíméletlenül lerántja a leplet a háttérhatalmakról, a médiáról, az amerikai nihillét mozgatórugóiról; Herczeg Ferenc, Szabó Dezső, egyáltalán az egész Horthy-korszak általánosan vett művelődéstörténete egy óriási ároksztori, de ismeretlen számos fontos korabeli alkotó korabeli fontos műve, melyek nélkül nem érzékelhető a kor pontos látlelete. Nem vagyok holmi orákulum, hogy megmondjam, kinek mit kell vagy kellene olvasnia, azt viszont látom és tapasztalom, hogy az utóbbi száz év irodalmi-történelmi-művelődéstörténeti ismerete jócskán hiányos, egyben rettenetesen átpolitizált. Innen kellene kihámozni a valóságot, ami korántsem egyszerű feladat.”