Pekingi kormány

2020. május 04. 11:19

Ott minden másképpen van.

2020. május 04. 11:19
Odze György
Népszava

„A kínai KRESZ-ben ugyan számos szabályt rögzítettek (többek között azt is, hogy vezetés közben fogni kell a kormányt), ám a vezetői magatartás lényegében a kerékpár-kultúrára épül. Nem divat sem az irányjelző, sem a visszapillantó tükör (a nők kizárólag a sminkjük ellenőrzésére használják, ám csakis menet közben), nem néznek hátra és nem néznek oldalt sem, elvégre az a fontos, ami az ember előtt történik.

Kanyarodásnál arra ügyelnek, hogy minél nagyobb legyen a forduló íve, és minél több járművet akadályozzanak a haladásban. A sebesség relatív, leglassabban a legbelső sávon kell haladni, egyenes haladás esetén kötelező az irányjelzés. Ha kanyarodunk, úgyis észreveszik a többiek. Nincs jobbkéz-szabály, nem számítanak a sávfestések, nem érdekli őket a menetirány, ha éppen van egy kis hely, elindulnak, ha kell, szemben a forgalommal, azután csak lesz valami.

Mindenki arra megy, amerre a legrövidebb, és végül is lenne ennek egy természetes bája, ha a forgalom éjjel-nappal éppenséggel nem lenne olyan hatalmas, amilyen. Ugyanakkor nagyon szigorú büntetés vár azokra, akik gyalogost vagy kerékpárost gázolnak, ilyen esetekben a gépkocsivezetőtől akár egy életre is elvehetik a jogosítványát, aki ezért aztán kénytelen lesz a pekingi használtirat-piacon újat vásárolni magának. A kerékpárokon viszont nincs sem világítás, sem prizma. Nem érdekli a biciklistát, hogy őt látják-e vagy sem, és ő maga sem nagyon nézelődik, keresi a legrövidebb utat, és kész. Ha piroson kell átmenni, átmegy, ha éppen zöld a lámpa, akkor azért egy kicsit tépelődik előtte. Nem fékez, inkább kerül, ha pedig már kerülni sem lehet, akkor lepattan a nyeregből, és várja, hogy a helyzet kitisztuljon. A helyzet persze nem tisztul ki, tehát indul tovább.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2020. május 04. 19:23
Nincsen annyira másképpen. Magyarországon is sokan nem tartják be a KRESZ-t. Főleg a rendőrök nem, mert nekik nem kell tartaniuk büntetéstől.
Krupp Skya
2020. május 04. 13:42
A bácsinak nagyon ferde a szeme, szerintem kínaiból operáltatta át magát zsidóvá.
Selamat
2020. május 04. 13:02
Ez valami valamiféle titkos baloldali üzenet akart lenni? Netán hadat üzentek Kínának? Kitelik tőlük.
Mich
2020. május 04. 12:52
Megzavarodott bolsi...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!