Megtehettük volna, hogy nem írjuk alá a trianoni békeszerződést

„Lehet-e elfogult egy történész?

Az a helyzet, hogy minden történész érzelmileg elfogult. Szereti a témáját, vagy legalábbis érzelmileg viszonyul hozzá. Máskülönben nem megy a dolog.

De talán másképp viszonyul érzelmileg – mondjuk – a 18. századi gömöri jobbágyösszeírások témájához, mint Trianonhoz.

Nem hinném. A gömöri jobbágyösszeírásokhoz is lehet valamiféle érzelmi viszonyulást találni, ha mást nem, a jól végzett munka örömét. Hogy történészként új adalékkal szolgál valaki a 18. századi magyar társadalom történetéhez. Az más kérdés, hogy a laikusokat a jobbágyösszeírások kevésbé foglalkoztatják, mint a Trianon-problematika.

És mennyire kell háttérbe szorítania az érzelmeit egy történésznek, ha Trianonnal foglalkozik? Azzal, ami a mai napig a leghevesebb reakciókat váltja ki a magyar emberekből.

Meg kell próbálnia higgadtnak maradni. A történészt nem azért tartja a magyar társadalom, hogy kifejezze az érzelmeit, hanem, hogy elmesélje a múltat. Úgy, hogy közben történelmet farag belőle, azaz kellően eltávolítja magától.

De eltávolíthatja-e magától Trianont egy magyar történész?

Az egyensúly a lényeg. Ha egy történész minden érzelmét háttérbe szorítja, akkor nem tud hatni. Viszont muszáj tiszta lapokkal játszania, és feltárnia az olvasók előtt, ha bármilyen okból erősen kötődik érzelmileg a témájához. De még ilyenkor is illik hátralépni kettőt, mert történelmet írunk, nem pedig krónikás éneket. Ez mindig egy nagyon finom játék.”