Hoppá: van, amiben pártszimpátiától függetlenül is egyetért az „internet népe”

A XXI. Század Intézet októberi felmérésből kiderült, hogy a magyar közösségi média felhasználók számára fontos az emberi méltóság védelme és nem szeretik az álhíreket.

Nem több idős ember fertőződött meg, mint az európai átlag, hanem sokkal kevesebb fiatal, ami megmagyarázza a magas halálozási arányt.
„Az, hogy sok a tünetmentes hordozónk, lehetne igaz is, de hosszabb idő, maximum két hét alatt erre fény derülne, mivel a sok tünetmentes hordozó sok tünettel rendelkező beteget kellene eredményezzen. Nálunk viszont láthatóan hetek óta nem nő intenzíven a betegszám. Ha pedig a karantén miatt a tünetmentes hordozók egyáltalán nem terjesztik a fertőzést, akkor megszűnik az átfertőződöttség, és emiatt nem mondhatjuk, hogy sok a tünetmentes hordozónk. Sok tünetmentes, enyhe tünetű beteg esetén ráadásul elkerülhetetlen lenne a járvány terjedése az egész országban.
Például Budapest és Debrecen között a karantén alatt is folyamatos a forgalom, több száz, de reálisan inkább több ezer ember utazik naponta a két város között. Így sok tünetmentes hordozó esetén a fertőzés feltétlen át kellene kerüljön Debrecenbe is, de az 500 ezres Hajdú-Biharban összesen 23 fertőzöttet észleltek két hónap alatt. Az, hogy a járvány lokalizált maradt, csak úgy magyarázható, ha a fertőzés zárt közösségekben terjed (idősotthonok, kórházak), míg az aktív lakosság szinte fertőzésmentes. Ezek a következtetések teljesen egybeesnek az operatív törzs által hangoztatottakkal.
Magyarországon a koronavírussal kapcsolatban nem a fertőzések vagy a halálozás abszolút száma a magas a többi országhoz képest, hanem a halottak/fertőzöttek aránya. Ez akkor is így alakul, ha a nevező alacsony, mert a fiatalok nem fertőződtek. Eszerint nem több idős ember fertőződött meg, mint az európai átlag, hanem sokkal kevesebb fiatal, ami megmagyarázza a magas halálozási arányt. Az időben meghozott karanténintézkedések megakadályozták a vírus elterjedését a társadalom nagy részében, a fiatalabb generációkban.
A legveszélyeztetettebb csoport, az idősek fertőzését ugyanakkor Magyarországon sem sikerült megakadályozni, az idősotthonokba és a kórházakba bekerült a vírus, és egyes intézményekben el is terjedt. Az eddigiekből következően Magyarországon az átfertőződöttség, különösen a fiatalabbak között, valószínűleg nagyon alacsony. Ezt a mostani tesztelési kampány minden bizonnyal igazolni fogja.”