Karácsony Gergely, Budapest első női főpolgármestere

Karácsony Gergely Budapest első női főpolgármestere? Nem olcsó vicceskedés ez, és nem Karácsony biológiai neméről (vagy a biológiai nemekről), hanem – mondjuk így – a politikai neméről (és a politikai nemekről) teszek állítást.

A magyar politika az önkormányzati választások óta egyre inkább egy tájcsitu képét ölti, amiben Orbán Viktor a jang, Karácsony Gergely a jin. Másképp mondva: Orbán Viktor a Nap, Karácsony Gergely a Hold; előbbi a szoláris princípiumot, a férfienergiát igyekszik megtestesíteni, utóbbi a lunáris princípiumot: passzív, elszenvedő.

A főpolgármestert a minap az ATV-ben a fővárosi sebességkorlátozásról kérdezték, mire elmesélte, neki azért nincsen jogosítványa, mert az édesapja „egy este nem jött haza”. Az természetes, hogy egy ilyen tragédia meghatározta Karácsony Gergely mint magánember életét, ám egy vitás szakpolitikai ügyben, egy főváros vezetőjeként kétes ízlésre vall ezzel hatni a közvéleményre.

Sok szót nem érdemel a dolog, azért utaltam rá mégis, mert mutatja, hogyan operál a politikában Karácsony Gergely. Imidzsének kulcsa a sajnálat, és főleg a koronaválság óta látjuk, hogy maga Karácsony, a stábja, illetve kiterjedt támogatói köre (ideértve az ellenzéki sajtót)

A főpolgármesternek meg van kötve a keze, nem rendelkezik a megfelelő eszközökkel, egyszerre negyvenegy tanácsadóra van szüksége, nem hallgatja meg a kormány, kiforgatják a szavait, és így tovább.

Karácsony Gergely sajátjai általi, folytatólagos nyilvánosságbeli kasztrálása azt a célt szolgálja, hogy egy-egy konkrét ügyben elhárítsák tőle a felelősséget? Nyilván ez is fontos szempont, ezen túl azonban van egy általánosabb cél, az, hogy az elmúlt években átrendeződött politikai környezetben (az ellenzék többé-kevésbé egy tömbbe kovácsolódott, a centrális erőtér után ismét duálisabb viszonyok alakultak ki) kifejlesszék azt az újfajta karaktert, akit hatékonyan tudnak szembeszegezni a miniszterelnökkel.

Logikus ez, és tulajdonképpen meglepő, hogy az Orbán több évtizedes szakadatlan táborépítését szemlélő baloldalnak nem jutott korábban eszébe a politikai ösztrogénkúra. A „magasba a zászlókat”-féle, karizmatikus, voluntarista, tekintélyre és erőre építő Orbán-imidzs szinte előhívja önnön lunáris komplementerét. (Tegyük hozzá: az Orbán-stáb az utóbbi időben mintha levonta volna a kontentpolitika tanulságait, és igyekszik némi posztmodern beütésű (ön)iróniával oldani a kormányfő megjelenéseit: így például a parlamenti szócsatákat westernként, az akciócsoportok vezetőinek bevonulását szuperhősfilmként átértelmező Facebook-videókkal.)

A minden hájjal megkent, célratörő Gyurcsány Ferenc nem lett volna alkalmas a lunáris princípium megjelenítésére,

noha már ő is kísérletezett azzal, hogy nőies vonásokat építsen be az imidzsébe, így például amikor befogadta a Szemlőhegy utcában „kódorgó” kislányt, vagy amikor elpityeredett a monorierdői vonatbaleset után. Karácsonnyal egészen más a helyzet: őbelőle immár nem ellentétes előjelű Orbánt igyekeznek csinálni, hanem Orbán politikai reciprokát.

A Karácsony-jelenséget a szánalomkeltés, az együttérzés állandó gerjesztése működteti. Jól kigondolt stratégia van emögött, és nem hiszem, hogy erkölcsi jellegű ítéletet kéne alkotni róla – ha politikailag hasznot hoz a számukra, ha jó pozíciókat biztosít nekik a kormánnyal szembeni küzdelemben, miért is ne játszanának így?

Egy politikai stratégia értékéről, érvényességéről önmagában nem mond semmit, hogy „férfias” vagy „nőies”-e. A tragikus körülmények közt meghalt apa felemlegetése persze már neccesebb eset, de nagy jelentősége nincsen – annak annál inkább, hogy mélyére nézzünk Karácsony könyörületből eredő mítoszának.

Érdemes lenne utánajárni, pontosan mikor találták ki Karácsony Gergelyt. A teszetoszaság, a mulyaság, a zord politikai realitásokra rácsodálkozó (ál)naivitás mindig is szerves részei volt a karakterének, emlékezzünk csak arra, hogy azt állította, a Gyurcsánnyal való közösködésre csak néhány Unicum legurítása után tudta rávenni magát. Az önkormányzati kampányban a kormányoldal bősz alkalmatlanozása még inkább rögzítette a gyenge, tehetetlen, lágy Karácsony képét, aki válaszul erőtlenül kiabálta, hogy „nem leszünk Felsút-Alcsó”. Mégis nyert, s ez figyelmeztető jel volt, hogy ma már nem csak úgy kerülhet valaki vezető tisztségbe, ha a tömegpolitika régi sikerreceptjét alkalmazza. Ez a recept abban áll, hogy afféle libidinális viszony jön létre a nép és a népi energiáktól duzzadozó vezető között – s nem egyszerűen libidinális, hanem homoerotikus viszony, hiszen a vezető (biológiai nemétől függetlenül, legyen szó Mussoliniről vagy Thatcherről) jellemzően a szoláris, férfi jegyeket jeleníti meg. 

Nem így Karácsony, és talán nem túlzás vele kapcsolatban a politika deszexualizációjáról beszélni. Karácsony, az eunuch, Karácsony, a védtelen, elárvult kislánnyá visszanyesett politikus nem csábít, hanem a szánalom kötelékét alakítja ki a szavazókkal,

Áldozatiságában magára ismerhet az, aki tíz éve folyamatosan megerőszakolva érzi magát az orbáni rendszer által. Azt is mondhatnánk, hogy a baloldal a maga javára fordította ki az alkalmatlanozást – ahogyan a Karácsonyt fedező ellenzéki narratíva sugallja, a főpolgármester fokozott moralitása folytán „alkalmatlan” arra, hogy szembeszálljon a „gátlástalan” fideszes bagázzsal. 

Nem az a kérdés itt, hogy a főváros és a kormányzat csatározásában kinek van igaza, ki mennyire nyitott az együttműködésre a másikkal – a két oldal egyre-másra szállítja a különböző igazságok mellett az érveket.

Itt az a kérdés, hogy ki minek látszik. Van még egy fontos szempont: épp úgy, ahogyan a Hold a Nap fényét tükrözi vissza, Karácsony lunáris politikai jelenléte leginkább a kormányzati akaratra való reagálásban merül ki. Ha olykor kezdeményez is, bátortalanul, meggyőző erő nélkül teszi ezt. Ha elfogadjuk az ellenzéki narratívát, miszerint Karácsony munkáját minden adandó alkalommal ellehetetleníti a kormány, azt azért elvárhatnánk, hogy egy olyan rendkívüli helyzetben, mint a koronajárvány, mozgósítsa meglévő szoláris energiáit, és a kormány aknamunkájára fittyet hányva asszertív, dinamikus, összeszedett kommunikációval

Ha a főpolgármester nem képes erre (és az Egyenes beszéd-ben való gyakori szereplései ide vagy oda, nem nagyon tűnik úgy, hogy képes erre), a Fidesz ellenségessége nem ad felmentést, alapvető politikai képességei kérdőjeleződnek meg – és végső soron az általa képviselt lunáris politika határai is megmutatkoznak.

A kormányoldal ugyanakkor rosszul jár el, ha a következő években alulértékeli, lebecsüli, módszeresen nevetség tárgyává teszi és áldozati helyzetbe hozza a gyámoltalanságra alapozó Karácsonyt. Hiszen ezzel pont hogy megerősíti őt – láttuk, milyen sikernek lehet a biztosítéka ez az imidzs. S hacsak a Szemlőhegy utcában nem terveznek másképp, komoly veszélyt jelenthet 2022-ben is.