Anyák prés alatt, avagy jelentés a lakásajtók mögül

„És ez megy reggeltől estig: tanító nénik vagyunk, tanárok, óvónénik, szakácsnők, takarítónők, kertészek, szociális munkások, idősgondozók, edzők, pszichológusok és még hosszan sorolhatnánk. És közben home office-ban dolgozni is kéne. Erre leginkább fektetés után (21.00) és álomba zuhanás között jut idő. Még esetleg napközben egy-egy konferencia beszélgetést, meetinget le tudunk bonyolítani, miközben fél szemmel az ajtót nézzük, nehogy berongyoljon valamelyik gyerek vagy épp valami fennforgás történjen, miközben stratégiai kérdésekről tárgyalunk egy tucat fontos emberrel. Mikrofon kikapcs és az ujj, biztos, ami biztos fixen rajta tartva a kamera kikapcs gombon is, nehogy későn kapcsoljunk. Ismerős?

Hajnalban aztán hullafáradtan, de elégedetten dőlünk be az ágyba: ezt a napot is kipipáltuk jelentősebb káresemény nélkül.

Annyira vártam/vártuk, hogy talán júniusban lesz egy hónap szusszanásnyi időnk, amikor kifújjuk magunkat, tudunk normálisan dolgozni, kicsit összekapjuk magunkat és kinyitjuk a lakás ránk zárt ajtaját. Így nekimenni a 2,5 hónapos nyári szünetnek sok anyukának hatalmas félelem. Öt hónap segítség nélkül a gyerekekkel – minden pozitívumával és hullámvölgyével együtt – anyát próbáló feladat. Ráadásul sokan el sem tudják képzelni, hogyan oldják meg a nyarat. Sok munkahelyen kötelezően ki kellett venni az egész éves szabadságot, miközben nyaralni sem nagyon lehet menni. Sőt inkább spórolni kellene, hiszen ki tudja lesz-e következő hulláma a vírusnak. A nagyszülőknél nyaraltatás most kizárva, táborok lesznek ugyan, de azért attól is van egy pici félelem bennünk.

Milyen jó lenne egy kis szusszanás a nyár elején, hogy összeszedettebben, pihentebben kezdhessünk neki a nyárnak és ki tudja még minek…..

De persze anyukának lenni így is a legszebb dolog és ez az időszak biztos, hogy minden kihívása mellett egy soha vissza nem térő, nagy családi csapatépítés is egyben. Mindenesetre, mi anyukák, legyünk nyugodtan büszkék magunkra, mert nagy teljesítmény az, amit mi most elvégzünk. Akinek már nagyok a gyerekei vagy nincs gyereke, ezt talán el sem tudja képzelni.

Mert könnyű kijelenteni, hogy mostantól kezd minden visszatérni a régi kerékvágásba: be lehet járni a munkahelyekre, ki lehet ülni egy kávézó teraszára nyugodtan beszélgetni valakivel. Van akiknek eljött ez az idő, nekünk anyukáknak azonban erre még egy darabig biztos várnunk kell…”