Holnap újra online

„Ilyen otthonülős napokon a világháló és a mobiltelefon rengeteg új szórakozási lehetőséget kínál, amire rásegítenek a streaming-szolgáltatók, művelődési intézményeink, valamint néhány színész, pszichiáter, de van már az aktuális járvánnyal foglalkozó tudós podcastja is. Létezik azonban egy újabb játék, amellyel vigyázni kell, mert könnyen szenvedélyünkké válhat.

A nagyobb élelmiszerláncok már régóta felkínálják felületüket, hogy azokon keresztül rendeljük meg a legkülönbözőbb portékákat, hogy ne kelljen bemenni az üzleteikbe, majd felmálházva hazabotorkálni. Kényelmes, de eddig én nem kértem belőle. Szerettem a gondolák közt járkálni, bámészkodni újdonságok után kutatva. Ennek ebben a ragályos időben hirtelen vége szakadt. Interneten bolyongok ezernyi honfitársammal a boltokban, jönnek velünk szemben hosszú, tömött sorban a termékfajták száz és száz cikkel, ásványvíztől a tusfürdőig, karalábétól a sajtokig, ráadásul különböző kiszerelésben. A rutintalan vásárló kattintgat, majd korrigál, javít a mennyiségen, újra kattint, elégedetten halad tovább a képzeletbeli pultok között, hogy később megint hibát vétsen. Van ideje, nem dühöng sem a boltra, sem magára, barátkozik a helyzettel, ahogy a kereskedelem, meg az egész világ. Ezek a nagyáruházak éppen a választékuknál fogva szinte csábítanak rá, hogy több pénzt adjunk ki a kelleténél. Most a lendület okkal fokozódik sokszorossá a felhalmozás mohósága miatt. Az egeret nyomkodva most sem szembesülünk rögtön a végösszeggel, pedig ott van az a felső sarokban, amit a vásárlás végeztével fogunk megpillantani – amikor már nincs szívünk a komoly melóval összeállított listáról bármit is lehúzni.

Igen ám, csakhogy ráklikkelünk a fizetés gombra, amikor a masina arra figyelmeztet, hogy ácsi, van ám olyan termék az áruk között, ami kifogyott. Keresem, de nem találom. Újra keresem, mire nagy nehezen észreveszem a piros színű x-et, fájó szívvel kihúzok egy snájdig fertőtlenítő flakont, karfiolt, vagy rozskenyeret, hogy mehessek ismét fizetni. Válasszak időpontot! – figyelmeztet a felirat, majd következik az éjfekete táblázat, néhány kockával, amely ferdén szürke vonalakkal adja értésemre, hogy ha azokból valaki lemondja az időpontot, van remény. Eddig eltelik körülbelül egy óra, s következik az igazán fáradságos szakasz, bizonyos időközönként az úgynevezett ráklikkelés. Ülsz a gép előtt, vagy kezedben a mobiltelefonnal izgalmas filmet nézel, de nem enged a kísértés: hátha most szabadul fel az egyik kocka, s te botor módon elszalasztod egy izgalmas jelenet miatt. Pattogsz ide-oda, míg egyszer csak új jelzést kapsz – időközben megint csak változtatnod kell a rendeléseden, mert az a valami sincs már, amit addig még megvásárolhattál. A tapasztalat segít, azonnal rábukkansz néhány újabb piros x-re. És újra ott legelészel a változatlanul betelt kiszállítási határidők erdejében, a szürke stráfos ablakok bosszantó társaságában, amelyikből most sincs fehérré változó. Nem részletezem már az ügyfélszolgálathoz való telefonos eljutás miazmáját, kitartó próbálkozásomat különben is siker koronázta: beszélhettem egy illetékessel. Kimért volt, de udvarias, ő megért engem, mi is értsük meg őket, s miután ez kölcsönösen megtörtént, elmondta, hogy a vezetőség szokott dönteni az új kiszállítási időpontok dolgában, ezek csak azután kerülhetnek ki az oldalra. Figyeljek nagyon, és hosszan, mert érdemes. Már csak azért is, mert egy-két óra alatt azok is betelnek.

Hosszú a nap, szívesen töltöm vásárlással. Virtuálisan ezért átugrottam egy másik szupermarketbe, s elölről kezdtem a lista összeállítását. Ismételném önmagam, a korábbi menetet jártam be hasonló idővel. A végén, az x-ek tarkította akadálypálya után örvendetes újdonság várt. Táblázat, amely arról tudósított, hogy az irányítószámom függvényében megtudhatom, hogy hány órakor fognak a körzetben frissíteni, azaz adnak meg új időpontokat. Mondanom sem kell, hogy a képletesen kosaramba helyezett árukkal ott toporogtam a rajtvonalnál, kimeredt szemmel bámultam a képernyőt. És láss csodát, óraműszerűen újult meg az oldal, rávethettem magam a kívánt időpontra, majd a kártyás fizetés helyére. Innentől megint egy nehezített terepen találtam magam, de fürgeségemet nem díjazta a rendszer. Vártam és vártam, egészen addig, míg lefagytunk: én és a szerver. Mire az összes műveletet újra elvégeztem, megint megtelt valamennyi kiszállítási időpont. De megint eltelt egy, a nem tudom még hány ránk váró napból. Mindenesetre a »jó időben légy jó helyen« sztereotípia ebben a szférában tényleg nem az úgynevezett kapcsolati tőke behelyettesítő mondása. Szóval, nincs bennem düh, harag. Az áldozatos munkát végző kereskedőknek, futároknak a karanténból azt üzenem, hogy tudom, hősies munkát végeznek ők is. És ígérem, ma este nyolctól nemcsak az egészségügyi dolgozóknak, hanem nekik is tapsolni fogok az ablakból.

De nem hátrálok meg. Holnap újra online.”