Henry A. Kissinger az amerikai külpolitika idén 97 éves élő legendája. Németországi zsidó családba született, de a második világháborúban már az Egyesült Államok hadseregében szolgált. A Harvardon doktorált politikatudományból, majd az 1960-70-es években Richard Nixon és Gerald Ford elnökök nemzetbiztonsági tanácsadója, később külügyminisztere lett. Meghatározó szereplője volt az amerikai Kína- és Vietnam-politikának, utóbbiért Nobel-békedíjat kapott. Memoárjai, valamint Diplomácia, Kínáról és Világrend című könyvei a nemzetközi kapcsolatok alapműveinek számítanak.
***
„A Covid-19 járvány szürreális hangulata azt juttatja eszembe, ahogy az ardenneki offenzívában éreztem magam fiatalemberként, a 84. gyalogsági osztagban. Most, ahogy 1944 végén is, a kezdődő veszély érzete honol, amely nem egy konkrét személyre céloz, hanem véletlenszerűen, pusztítóan csap le” – kezdi Henry Kissinger a Wall Street Journalben megjelent írását.
Úgy látja, „amikor a Covid-19 járvány véget ér, számos ország intézményeiről az a kép fog kialakulni, hogy azok kudarcot vallottak. Az, hogy ez az ítélet objektíven szemlélve megállja-e a helyét, irreleváns. A valóság ugyanis az, hogy a világ soha nem lesz már ugyanaz a koronavírus után.”
Leszögezi, hogy „az Egyesült Államok kormányzata tisztességes munkát végzett a közvetlen katasztrófa elkerülésében”. Figyelmeztet azonban arra, hogy „a kríziskezelési erőfeszítések, bármily széleskörűek és szükségesek is legyenek, nem szoríthatják ki azt a sürgős párhuzamos vállalkozást, hogy elindítsuk az átállást a koronavírus utáni rendre”.