Henry A. Kissinger az amerikai külpolitika idén 97 éves élő legendája. Németországi zsidó családba született, de a második világháborúban már az Egyesült Államok hadseregében szolgált. A Harvardon doktorált politikatudományból, majd az 1960-70-es években Richard Nixon és Gerald Ford elnökök nemzetbiztonsági tanácsadója, később külügyminisztere lett. Meghatározó szereplője volt az amerikai Kína- és Vietnam-politikának, utóbbiért Nobel-békedíjat kapott. Memoárjai, valamint Diplomácia, Kínáról és Világrend című könyvei a nemzetközi kapcsolatok alapműveinek számítanak.
***
„A Covid-19 járvány szürreális hangulata azt juttatja eszembe, ahogy az ardenneki offenzívában éreztem magam fiatalemberként, a 84. gyalogsági osztagban. Most, ahogy 1944 végén is, a kezdődő veszély érzete honol, amely nem egy konkrét személyre céloz, hanem véletlenszerűen, pusztítóan csap le” – kezdi Henry Kissinger a Wall Street Journalben megjelent írását.
Úgy látja, „amikor a Covid-19 járvány véget ér, számos ország intézményeiről az a kép fog kialakulni, hogy azok kudarcot vallottak. Az, hogy ez az ítélet objektíven szemlélve megállja-e a helyét, irreleváns. A valóság ugyanis az, hogy a világ soha nem lesz már ugyanaz a koronavírus után.”
Leszögezi, hogy „az Egyesült Államok kormányzata tisztességes munkát végzett a közvetlen katasztrófa elkerülésében”. Figyelmeztet azonban arra, hogy „a kríziskezelési erőfeszítések, bármily széleskörűek és szükségesek is legyenek, nem szoríthatják ki azt a sürgős párhuzamos vállalkozást, hogy elindítsuk az átállást a koronavírus utáni rendre”.
Kissinger azért látja fontosnak az egységes globális fellépést, mert
„bár a vezetők a krízissel főleg nemzeti alapon küzdenek, a vírus társadalom-bomlasztó hatásai nem tisztelik a határokat”.
Ezért azt állítja, hogy az Egyesült Államok felelőssége egy, a Marshall-terv és az atomfegyver kifejlesztésére irányuló Manhattan-projekt által ihletett, hárompontos programot végrehajtani.
Az első pont a fertőző betegségekkel szembeni globális ellenállóképesség megerősítése. Kissinger világossá teszi: a gyermekbénulás vagy a feketehimlő elleni küzdelemben elért sikereink „veszélyes önelégültségre csábítottak minket”, de itt az idő, hogy komfortzónánkból kilépve új járványügyi technológiákat fejlesszünk ki, és vakcinát terjesszünk világszerte. Az embereket „felhalmozással, közös tervezéssel és a tudomány határain való kutakodással” kell megvédeni, fogalmaz Kissinger.