Nemzeti konzultáció: arról lehet dönteni, hogyan tovább a magyar gazdaságban
A Fidesz mindenkit arra kér, hogy töltse ki a nemzeti konzultációt.
Kell-e vizsgálnunk nekünk, hogy helyes-e a pápa vagy a püspökeink adott döntése?
„Az egyház hierarchikus szervezet. Talán a leghierarchikusabb az egész nyugati világban. Évekkel ezelőtt Ferenc pápa bevezette, hogy a Vízkereszt és a Mindenszentek ezentúl kötelező ünnep lesz, és a máskor ezen a napon kongó templomok hirtelen megteltek, a hívek tudomásul vették, és azóta is részt vesznek ezeken az alkalmakon. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia múlt héten kiadott közleményében – a koronavírus megjelenésére reagálva – bizonyos változásokat írt elő a miséken. (Szentelvíz-tartók kiürítése, kézfogás elmaradása, kézbe áldozás.) És vasárnap mindannyian zokszó nélkül követtük a rendelkezéseket. Kicsit talán mosolyogva, de odabiccentettünk a szomszédunknak, mindenki kézbe áldozott. Nem gyűjtöttek a hívek aláírást a kézfogásért, nem szakadtak ketté a gyülekezetek nyelvre és kézbe áldozó pártokra, nem várták transzparensek a papokat, hogy »Csuhások, adjátok vissza a szenteltvizemet!«.
Nagyjából eddig tartott volna a cikkem, amit vasárnap tízkor, a miséről hazaérve már félig meg is fogalmaztam, ám ekkor az egyik katolikus portálnak a témába vágó írása alatti kommenteket olvasgatva, szembesültem ezekkel a bejegyzésekkel. (»Mindig nyelvre áldoztam, miért kell ezen változtatni?« »Mi az a koronavírus, miért kell meghátrálni?«) Később több cikket is olvastam, ahol katolikusok értetlenkedtek a döntés miatt.
Most nem foglalkoznék a szerintem is eltúlzott pánikreakciókkal (ezt ezen a felületen is megtettem már korábban), inkább arra koncentrálnék, vajon mennyire vagyunk képesek saját egónkat teljesen félretéve, puszta alázatból alávetni magunkat egy rendelkezésnek, amivel esetleg nem értünk egyet. Kell-e vizsgálnunk nekünk, hogy helyes-e a pápa vagy a püspökeink adott döntése? A mai világban mindenkinek mindenről véleménye van, és azt közölni is akarja, sőt nem is hajlandó meghajolni semmilyen más akarat előtt. Jó példa erre a NAT esete, amiről ha lehámozzuk a politikai vetületet (nem könnyű), annyi marad, hogy minden iskola, minden pedagógus maga is egyéniség, aki véleményt formál, tiltakozik, kiegészít, szabotál. Mindenki saját NAT-ot akar készíteni; azt hiszi, hogy képes rá, azt hiszi, pont a leghülyébbek készítették el, ő maga akarja megszabni egy közösség, egy nemzet, sőt akár az emberiség számára lényeges és követendő dolgokat.”