Legendák helyett inkább kérdések

„Gellért Ádám, a Clio Intézet társelnöke február 16-án írott cikkében újszerűként beharangozott felfedezésről számolt be. A bevezető így szól: »Száz éve lappangó bizonyítékok: eddig ismeretlen korabeli iratok alapján egyre biztosabbra vehető, hogy a Nemzeti Hadsereg tiszti különítményei 1919 augusztusában a szegedi hadügyminisztériumtól kaptak szóbeli felhatalmazást gyilkosságok elkövetésére«. Az írásban szó esik egy Szekszárdon, 1919. augusztus 10-én felvett jegyzőkönyvről, amelyben a fehér különítményes tisztek – többek között Gömbös János főhadnagy – a Szegedről kiinduló »ellenforradalmi haderő« (később Nemzeti Hadsereg) Fővezérségének szóbeli parancsára hivatkozik: »A magy. Hüm. VI. oszt. főnökének parancsa alapján a mai napon a következő egyéneket a nép egyhangú vádja és ítélete alapján, mint helybeli kommunista vezéreket kivégeztük (kötél általi halál)«. A cikkben röviden szembesítik az esetet Horthy visszaemlékezéseivel, amelyben azt állítja, hogy a Fővezérség nem adott utasítást törvénytelenségek elkövetésére. A cikk ezzel a mondattal zárul: »Száz évvel az események után itt az ideje, hogy leszámoljunk a legendákkal, és a maguk valójában nézzünk szembe a korabeli eseményekkel.«

A magam részéről messzemenőkig egyetértek ezzel a kijelentéssel, ezért néhány megjegyzést szeretnék fűzni a leírtakhoz.

Azt, hogy a Fővezérség ilyesmire adott utasítást (vagy legalábbis képviselői utaltak arra, hogy ilyeneket nem baj, ha elkövetnek a fehér különítményesek), nem újdonság, gyakorlatilag a fehérterror időszaka óta köztudomású volt. De nemcsak a korszakban volt ez nyílt titok. 1945 után a népbírósági perekben is foglalkoztak ezzel. Ráadásul miután Prónay Pál szerkesztett naplója (»A határban a halál kaszál«) bő fél évszázaddal ezelőtt megjelent, mindez újra témává válva, széleskörűen ismert és elismert ténnyé vált. Gellért Ádám »újdonságra« való hivatkozása azért is meglepő, mivel a Prónay-naplóból azt a részletet, amely a Fővezérség szóbeli utasítására vonatkozik, egy évvel korábbi cikkében önmaga is említi. Mindez az elmúlt években más forrásokból is előkerült. 2015-ben például Kolontári Attila, a Kaposvári Egyetem professzora a MOSZT-füzetekben az orosz nemzeti (ellenforradalmár, »fehérgárdista«) Gyenyikin-féle kormány magyarországi megbízottjának naplóját feldolgozva adta közre. Ebben szerepelnek a megbízott Von Lampe (balti német származású, régi cári tiszt) Horthyval folytatott beszélgetéseiből egyes részletek. Horthy többek között ezt mondta neki: »Csak keveseket végeztettem ki […] De a gazemberek elpusztításától nem rettentem vissza. […] Pogromokat nem engedélyeztem.«. Von Lampe feljegyezte Prónayról, hogy »Tőle mindenki fél, ő „a fehérterror atyja”«.

A fenti kijelentésekben benne van a fehérterror egész története, credója és önmagáról épített imázsa is. De felsejlik benne a fehérterrort is magában foglaló, majd magából kilökő rendteremtés, a konszolidáció is. Az a konszolidáció, amiről a vitatott írásban nem esett szó. Pedig a Fővezérség és a fehérkülönítményes tisztek egymástól való elszakadását éppen a Gellért által a tavalyi cikkében idézett Tószeghy-Freund Albert esete is mutatja. Az ügyben minden ok nélkül, visszataszító módon végeztek ki egy tehetős, zsidó származású polgárt, pedig Horthy kétszer is kifejezetten megtiltotta azt. A tiltás ellenére a helyszínen intézkedő vezető fehérkülönítményes tiszt azonban végrehajtatta a kivégzést. Ez a nem is apró különbség kimaradt Gellért tavalyi írásából.”