Lecke, talán időben

„Emlékszem, teljesen elképedve álltam az ítélet hallatán. No de kérem, engem lefoglalnak különféle lovagias ügyek és egy elektromos gitár, s az igaz, hogy nem volt időm holmi matekkal foglalkozni, de értelmes vagyok meg tehetséges is, hát, milyen dolog épp engem megbuktatni, amikor jövőre pont tanulni is terveztem volna? Az érvelés nem hatotta meg a tanárnőt, a bliccelő diák megsemmisülve kotródott haza a hírrel: megvágták matekból. Épp időben, mondhatni. Összekaptam magam, nyáron némi külső tanári segítséggel behoztam a behoznivalót, lepótvizsgáztam, és én lettem az egyik legjobb matekos az osztályban.

Nos, felvidéki honfitársaink hasonló ítéletet hoztak a szlovákiai magyar politikum feje felett szombaton az urnáknál, noha nem egy, hanem tíz (avagy harminc) elbliccelt év hozta meg a gyümölcsét, amikor a lovagiasnak legkevésbé sem nevezhető Magyar Közösség Pártja (MKP) versus Most–Híd pártharc vitte az energiát a közösség képviselete elől, a magyarság és ezzel együtt méltányolható követelései pedig egyre olvadtak. A rendszerváltás idején 570 ezer magyar identitású ember élt a Felvidéken, 2011-ben már csak 458 ezer volt ez a szám – miközben a magukat magyar anyanyelvűeknek vallók még mindig bőven félmillió fő fölött voltak, csak éppen nem óhajtottak közösséget vállalni ezzel az egész hacacáréval. Ez is lehet elgondolkodtató.

Ahogy az is, hogy a két magyar párt az elméletileg 8,5 százaléknyi magyar (akik átlagos életkora magasabb az országosnál, tehát elvileg még több köztük a választókorú) összesen hat százaléknyi voksot adott a két magyar pártra, ha az egyszerűség kedvéért a Most-Hídat is annak vesszük: a Magyar Közösségi Összefogás (MKÖ) négy, a Híd két százalékot kapott. Csak adalékinformációképpen: az MKÖ szülőanyjának, az MKP-nak 2002-ben és 2006-ban 11–11,5 százalék között szavaztak bizalmat. Nyilván Bugár Béláéknak is meg lehet köszönni, hogy a vegyespárti projekttel kézen fogva átvezettek az asszimiláció hídján egy jókora tömeget, de a felelősségből bőven jut az MKP-nak is, amelyik nem tudta visszahódítani az elvitt szavazókat, még ekkora budapesti segítséggel sem. Még egy elgondolkodtató dolog.

Van, amikor a régóta várt, papírforma-vereség is mellbe vágja az embert. Harminc év után először nem lesz deklaráltan magyar képviselet a pozsonyi parlamentben, tehát minden döntést a magyarokról (s az általuk lakott déli régiókról) a magyarok nélkül fognak hozni. Nos, 2001 és 2011, azaz a két népszámlálás között, amikor az etnikai magyar képviseletet zászlajára tűző MKP végig a parlamentben volt, ráadásul az egyik kormánypártként fungált 1998–2006 között, harminchárom településen sikerült annyi atyafit betelepítenie a pozsonyi politikának, hogy átfordítsa magyarról szlovák többségűvé. Szerintem el lehet képzelni, mi lesz itt azután, hogy egyetlen magyar képviselő sem jutott be, még Zuzana Čaputová européer-listáján se (ellenben a Smer nagyot hasalt, ami talán jó a felvidéki magyaroknak, de a V4-eknek kevésbé).”