Kézfogások

„A franciák az erős, kézropogtató kézszorítást neveletlenségnek tartják. Az arab világban a kézrázás fontos, bár a szorítás kevésbé határozott. Az arab férfiakat »érintésorientáltaknak« szokás nevezni. A kézrázás gyakran sokáig tart, előfordul, hogy közben megfogják egymás könyökét, és az sem ritka látvány, hogy két férfi, kézen fogva sétál az utcán. Az olaszokról széles körben közismert, hogy jobban kedvelik a fizikai kontaktust, mint a többi európai nép.

Az oroszok az erős, határozott kézfogás és a közvetlen szemkontaktus hívei. A közeli barátok »medveöleléssel« üdvözlik egymást.

Hihetnénk, hogy Thaiföldön a polgároknak nem kell megváltoztatniuk a szokásaikat, mert a kezük nem találkozik a másik ember kezével. A hagyományos thaiföldi üdvözlési forma, a wai ugyanis abból áll, hogy a két kezet imádkozásszerűen összezárják, és a fejükkel enyhén biccentenek hozzá. Ez azt jelenti, hogy »üdvözlöm«, »köszönöm«, »viszontlátásra«, sőt még azt is, hogy »sajnálom«. Amikor a wai-t bemutatják, minél magasabbra emelik a kezüket, annál nagyobb tiszteletet fejeznek ki. Hiába azonban a wai, a thaiföldiek ugyanúgy szenvednek a vírus ártalmaitól, mint a többi nép.

»A szokás – az szokás, nem pedig valami, amit csak úgy kihajítasz az ablakon – figyelmeztet bennünket Mark Twain. – Fokról, fokra, a lépcsőn kell letessékelni.« Erre kényszerült az ember az egyre mélyülő világjárvánnyal, s benne mi, magyarok is. Csak remélhetjük, hogy nincs messze az az idő, amikor ismét belecsaphatunk barátunk tenyerébe.”