Beszélgetés egy városközponttal

„Göncz Árpád Városközpont. Az ajtók a bal oldalon nyílnak. Szóval ilyen az, amikor az ember úgynevezett nagy idők tanúja. Eddig azt gondoltam, hogy ehhez vagy kellően öregnek, vagy kellően szerencsésének kell lenni. Most nagyon úgy tűnik, hogy mind a kettő stimmel. 

Tegnap a híradóban mutatták az elnököt. A mostanit. Rezzenéstelen arccal jött-ment, előtte két testőr, mögötte kettő, és kissé riadtan nézett a rá bámuló emberekre. Az Öreggel valami protokoll úton találkoztam először. Még alig volt elnök, mégis túl volt már mindenen: médiaháborún, kifütyülésen, taxisblokádon. »Sziasztok, gyerekek! – köszönt oda nekünk, újságíróknak, akik a hátsó üléseken kuporogtunk, távol a fontos emberektől és a korlátlan italfogyasztástól. – Mindjárt jövök, csak átöltözöm.«

A hosszú utakon rendszerint még a felszállás előtt vállfára tette a vasalt nadrágot, és felvett valami istentelenül divatjamúlt mackóruhát. Ebben jött hátra hozzánk, hogy mindenkivel beszélgessen néhány percet. Nem akart úgy tenni, mintha ismert volna mindannyiunkat, de úgy igen, mintha érdekelnénk legalább annyira, hogy ránk szánja ezt a pár pillanatot. ”