Libsi újsággyártás, avagy hogyan tegyük nevetségessé az ellenfél mondatait?

„Én magam is szeretem a képregényeket. Legalább száz darab áll a fiókban, szép glédában. De a nemzeti kultúra előrébb való.

A vasútmodelleket is szeretem. A 80-as évek New Wave-jét, a kitüntetéseket, a macskákat, az akvarelleket, a klasszikus science-fictiont, a thrash metalt meg a régi pénzeket is. De a nemzeti kultúra előrébb való.

Onnan is látszik, hogy sikeres egy rétegnél az identitásfelszámolás, hogy az ilyet csakis a Pókember érdekli. Ő nem magyar, nem európai, nem polgár – a keresztényt nem is említem, mert teljesen reménytelen -, hanem ő »képregényes«. Ez az identitása. És ha ezt »bántják«, akkor őrjöng. Az anyanyelvét elvehetik, a hazáját elvehetik, a kultúráját elvehetik, a fajtája irodalmát, építészetét, festészetét, tájait, városait, szokásait, épületeit, mindent, nem érdekli, de ha a képregényét bántják, öl.

Na, ezekre épít a libsi, ezeket termeli ki, mint Szarumán az orkokat Vasudvard földalatti üzemeiben.

Ha velem lenne interjú, és ezeket egy interjú keretei közt hangoztatnám, a 444 minden bizonnyal így említene, és így jönne le a szöveg: »Pozsonyi szerint a libsiket földalatti bányákban gyártják, és vassal etetik.« Hogy nem erről beszéltem, az mindegy. Maróth se arról beszélt. De a libsi szöveggyártás így működik.”